Hamilton a taktikája részeként szándékosan lassította a mezőnyt, és a Mercedes világos utasításait is többször semmibe vette a futamon.

A vita elsősorban nem azon megy, hogy Hamiltonnak jogában állt-e feltartani a mezőnyt, hanem azon, hogy ennyire nyíltan szembeszegülhet-e a csapat utasításával.

Hamilton a verseny után ugyan gratulált Rosbergnek, de a hivatalos sajtótájékoztatón már az idei műszaki hibáira kezdett célozgatni, és arra is utalt, hogy inkább magát tekinti bajnoknak.

“Méltósággal kell viselni a győzelmet, és a vereséget is” – mondta Sir Jackie Stewart. “Amikor ilyesmi történik, akkor el kell felejteni a múltat.”

“Megnyerte a futamot, sőt tízszer nyert idén. Nem kellene elégedetlennek lennie. Háromszor megnyerte a bajnokságot, nem sokan voltak képesek erre. Ennek kellene örülnie.”

“Nem hiszem, hogy az én időmben bárki ilyet mert volna tenni vagy mondani, mint Lewis. A csapat utasításainak engedelmeskedni kell. Hálásnak kellene lennie, hogy egy olyan totálisan domináns csapatnál lehet, mint amilyen a Mercedes.”

“A csapat azt tette, amit kellett. Ez az év csak megerősítette, hogy mennyire jók. De egy pilótának jóban kell lennie a csapatával és a csapattársával is. Lewis az idén lecsúszott a címről, de biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetősége nyerni.”

mansell-critises-hamilton-2016

A Hamilton nagy támogatójának számító Nigel Mansell sem bírta szó nélkül azt, amit Hamilton csinált. Twitteres üzeneteiben világossá tette, nem ért egyet azzal, hogy Hamilton semmibe vette a csapat utasítását. Méltatta viszont Rosberget, aki nagyszerűen bírta a nyomást.

Bestcars