167 fotó
Nem ad pénzt az állam új autóra? 6 Nem tárgyalnak a szakmai szervezetek az autócserét ösztönző állami támogatások konkrét lehetőségéről a kormánnyal – számol be közleményben a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Mint írják, az egyesület a Pénzügyminisztériumtól választ sem kapott, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) pedig már egyértelműen elutasította a felvetést.

Az egyesület elnöke, Győző Gábor elmondta, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem folynak tárgyalások az ügyben.

Még februárban küldték el a két minisztériumba a javaslataikat, amelyek szerint a tíz évnél öregebb gépkocsik cseréje esetén a költségvetés 300 ezer és a gyártók is további 300 ezer forinttal járuljanak hozzá új környezetkímélőbb gépkocsi megvásárlásához.

Szerintük az akció gazdaságélénkítő hatású, és nem csökkenti, hanem növeli a költségvetés bevételeit az áfa és a regisztrációs adó révén. Az elnök megjegyezte: a költségvetésbe az év első két hónapjában 50 százalékkal kevesebb regisztrációs adó folyt be a gépkocsieladások visszaesése miatt. De az eladások csökkenése márkakereskedői csődhullámot okozhat, és ez növeli a munkanélküliek számát is.