2008. február 19-21. között az európai uniós közlekedésrendészeti rendőri szervek együttműködésének szervezete, a TISPOL szervezett akciót hajtott végre 25 tagállamban, mintegy 200 rendőri testülete együttműködésével. Hazánkban a három nap alatt összesen 2778 rendőr vett rész az ellenőrzésben.
Az idei első ilyen akcióban most a gépkocsiban tartózkodók biztonságiöv-, illetve gyermekvédelmi-rendszer használatát ellenőrizték a rendőrök. 41 294 járművet vizsgáltak meg az egyenruhások
Megdöbbentő tény, annak ellenére, hogy előre bejelentett akcióról volt szó több mint 6000 felnőtt nem használta a biztonsági övet és ami még ennél is elszomorítóbb, hogy 188 gyereket úgy szállítottak gépkocsiban, hogy az nem felelt meg a jogszabályban előírt kötelező biztonsági feltételeknek.
A rendőri jelentésekből megállapítható, hogy a járművezetők és az utasok nincsenek tisztában a megváltozott jogszabályi környezettel, ugyanis 2007. április 1-jétől a KRESZ úgy módosult, hogy a korábbi szabályozástól eltérően a gépkocsiban tartózkodó utasok maguk felelősek biztonsági öveik becsatolásáért. Többen meglepetten vették tudomásul, hogy az öv használatának elmulasztásáért nekik mint utasoknak kellett bírságot fizetniük.


