Ezen múlott
2009-ben újra a bajnokságért küzd majd?
Nem veti szét a jókedv
Az új pályán debütál az R29
35 fotó

Hiába döntött jól, így is rosszul járhat

Hiába döntött jól, így is rosszul járhat

Fernando Alonso a ferraris, BMW-s és hondás pletykák, találgatások után novemberben végül bejelentette, hogy 2009-ben, sőt 2010-ben is a Renault-nál versenyez tovább. Visszatekintve jó döntésvolt nem a Hondát választani, de a kétszeres világbajnok azt mondja, hogy nincs miért megkönnyebbülnie, ugyanis nem ment volna a japán csapathoz.

“Az az igazság, hogy meg vagyok elégedve a renault-s döntéssel, és nem is azért, mert a Honda kiszállt. A Honda sosem volt komoly lehetőség a szememben” – mondta Alonso a spanyol Marcának.

A spanyolnak azért nem biztos, hogy teljesen nyugodtnak kellene lennie, ugyanis azt beszélik, hogy a csapatfőnököt, Flavio Briatorét a héten a Renault elnök-vezérigazgatója, Carlos Ghosn nem tervezett krízistárgyalásra hívta. Nem tudni, hogy mi volt a téma, de érdemes megjegyezni, hogy a francia gyártó részvényei az elmúlt hónapokban minden más autógyártóénál jobban, több mint 80 százalékot gyengültek – a drága, és a Ghosn által egyébként sem annyira kedvelt F1-es projekt pénzügyi háttere nem biztos.