2009.09.03. 14:03

Szöveg: Horváth Zsolt

8 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Fogyasztás: régen jobb volt?

Mercedes 190D BlueEFFICIENCY

hirdetés


Kívülről úgy néz ki, mint egy jó állapotú, több mint 20 éves Mercedes 190, de ha lenyomjuk a gázpedált, egy új történet indul. 500 Nm nyomaték gyorsítja. Ez pedig kétszer annyi, mint a 190-es sorozat legerősebb tagjáé, a mindössze 502 darabban gyártott 190 E 2,5-16 Evolution II-é, az ugyanis csak 245 Nm-t tudott.


A Mercedes-Benz szakemberei egy anno 72 lóerős 190 D kasztnijába a jelenlegi C-osztály modern OM651 kódjelű közösnyomócsöves dízelmotorját ültették. Az autó megépítésének ötletét egy esti beszélgetés adta, amikor arról esett szó, hogy lehetne legjobban megmutatni a dízeltechnológia fejlődését úgy, hogy a biztonságtechnikai és kényelmi változtatásokat figyelmen kívül hagyjuk. Az eredményt itt látjuk, megszületett a 190 D BlueEFFICIENCY

Miközben eredetileg 11,9 másodperc kellett, hogy nulláról százra gyorsuljon a Bébi-Benz, most ehhez elég 6,2 másodperc is. Nemcsak a dinamika fejlődött kiemelkedő mértékben, de a takarékosság is. 1988-ban 7,3 liter gázolajat égetett el az autó száz kilométer alatt, most megelégszik 4,9 literrel.


Ennél is érdekesebb, hogy ha C 250 CDI BlueEFFICIENCY modellt, tehát ahonnan a motor származik, a 190 D-nek megfelelő 1988-as EuroMix szabvány szerint vizsgálnák, akkor csak 4,6 literre jönne ki a fogyasztása, miközben a mostani szabvány szerint 5,1.

Vajon mitől fogyaszt kevesebbet mostani autó, ugyanazzal a motorral? A 190 D 385 kilóval könnyebb és a vizsgálat során nem igazán mennek gyorsan, tehát nem számít a légellenállás, amiben a C-osztály a nyerő. Alaktényezője 0,27, míg a 190-é 0,34.  

Ön mit gondol? Írja meg alul!

Cikk nyomtatása

8 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

keccs - 2009.09.08   19:20

Csege7! Eladni nem fogom soha az enyémet de ha ingyen ilyet csinálnának belőle, bevállalnám. Megbízhatóbb a 190-esnél nincs,soha nem hagy ott, tudom, hogy mindig beindul s megy, s bár nem rakéta, nagyon olcsó fenntartani(biztosítás-súlyadó-fogyasztás-alkatrész amiből nem sok van benne:) ) ja igen s van minden hozzá hiába 25 éves s persze a formája sem idejét múlt...soroljam még? :)

Csege7 - 2009.09.04   10:02

Keccs! Nekem is '91-es 190-esem van, 1800 benzines. Jó, a fogyasztása nem döntöget rekordokat, nem tudom, Te hogy vagy vele, de én akkor sem cserélném el egy mostani C-re, max egy '93-94-es 124-esre. Ezek a mai Mercik már nem ugyanazok, mint régen...

keccs - 2009.09.03   19:17

Nekem 190D-m van 2.0 szívódízel, országúti legjobb mért fogyasztásom 4 fő+csomagok 580km-en 29.9liter gázolaj(autópálya+országút+hegyvidék), lehet számolni:) (kb.5.2liter), városban ha tolom neki(amennyire lehet neki)7 liter is lehet ez. Fogyasztásban nem annyira bajnok az új motorja ennek de nyomatékra, járáskultúrára, gyorsulásra összehasonlíthatatlan:) Elfogadnám:)

bb0826 - 2009.09.03   18:06

Sziasztok! Szerintem azért kevesebb a fogyasztása mert, 1. sokkal erősebb a motor több nyomaték, több lóerő, így a LE/kg arány is javul, 2. a motor hatásfoka is sokat javult, gondolok itt a magasabb üzemi nyomásra asszem ezek a motor már 1800 báron működnek és minél nagyobb a nyomás annál tökéletesebb az égés,( így több erő és kevesebb szennyező anyag az eredmény,tehát kevesebb fogyasztás), jobb geometriájú turbóra, szelepvezérlésre, elektronikára ! Hirtelen ennyi jutott eszembe! Sziasztok

Xebulon - 2009.09.03   16:58

Szerintem csak jobb szoftvereket írtak, amely felismeri a hivatalos tesztelési ciklusokat és minimumra veszi a fogyasztást. Aztán ha beülsz és gázt adsz, rögtön 2l-rel több a fogyasztást -> eléri a 7 litert.
A régi autók meg a gyári fogyasztásnál többnyire kevesebbet fogyasztottak.

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Buszra szállt, elkésett az angol királyn?

A brit tömegközlekedésen röhög egész Anglia: buszaik akkor sem tudják tartani a menetrendet, ha II. Erzsébet utazik a fedélzetükön

A brit tömegközlekedésen röhög egész Anglia: buszaik akkor sem tudják tartani a menetrendet, ha II. Erzsébet utazik a fedélzetükön ...

Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó

1 | 2

Sárfürdő, sós víz, párakamra, utána pedig lehet nézni, hol üt ki a rozsda

60 km/órás sebességgel nekirohanni egy 140 mm magas járdaszegélynek, egy hónapon át megállás nélkül nyolcasok a tesztpályán, ...

F1: Betiltják Räikkönen sisakját?

241 | 5

Räikkönen megint James Huntra emlékezik

A Monacói Nagydíjra idén is sok pilóta állt el? egyedi sisakfestéssel - halott legendák, csillogás, szerencsejáték, akad minden, ...

Merjünk defektt?r? abroncsot venni?

1 | 1

Szakértőink ezúttal is segítenek választ találni olvasóink égető kérdéseire. Utánajárunk a defekttűrő abroncsoknak, autót választunk egy kezdő sofőrnek, valamint az is kiderül, milyen kártérítést kaphatunk, ha új autónk összetörik.

Szakért?ink ezúttal is segítenek választ találni olvasóink éget? kérdéseire. Utánajárunk a defektt?r? abroncsoknak, autót választunk ...

F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a FerrariVideó

7

A Monacói Nagydíj második szabadedzésén is Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton és a két Ferrari-pilóta ...

Még többet innen: king of the Road › | forma-1 › | magazin ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

Majdnem-Golf, irdatlan csomagtartóval

Az új Skoda Octavia legerősebb, legdrágább dízelváltozatát teszteltük. Extráival együtt bőven nyolcmillió feletti a listaár, de nem túlárazott a piacon a kocsi

Nyilván egy nyolcmilliós ?kodától nem vártuk, hogy nem lesz jó, de azt sem, hogy ennyire jó lesz. Ha nem is annyira, mint egy Golf.

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó