Bécs felé hasítunk éppen egy Škoda Octavia fedélzetén hárman. 190 lóerős dízel húzza a nyúlánk bódét az M1-esen, csönd van az utastérben, a forgalom kezelhető, azzal az autóval megyünk hosszú útra, amit pontosan erre terveztek. Az üzleti szedán hasítja a levegőt, autópályára nem való SUV, pontosan ez kell ide, egy lapos hosszú szedán csapotthátú. Lenézek a műszerre Győrnél, 5,2 liter az átlagfogyasztás. Ezt a dízel dolgot már el kéne felejteni, nem? Nem! Itt a bizonyíték.

A schwechati reptéren várnak ránk a legújabb Octaviák, és őszintén várni kezdem, mit tudhat, mivel lehet jobb a jelenleginél? Ebben is minden adott volt ahhoz, hogy százkilométereket tegyünk meg egyhuzamban. Nem fáj a derekam, nem kellett fura szögben tartanom a kezeimet, a Sportline ülés meg nyaktól térdhajlatig fogta a hajnali ébredéstől megsínylett testemet. Egy ilyen Octavia facelift pont olyan, amikor már valamin csak hivatalból, muszájból változtatnak, egy biztos, nem lehet hálás feladat egy már amúgy is remek terméket átdolgozni.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 1

Külső

1996 óta a Škoda Octavia egy régi Volkswagen Golf platformra épült elég nagy modellből egy a Golfnál mérföldekkel többet érő modellé fejlődött. A negyedik generációval a formát is inkább már az Audikhoz rajzolták közel, odáig emelték az Octaviát, hogy már nem csak messziről, de közelről is passzol az imidzse egy A4-eshez, a lemezek alatt pedig még annál is jóval frissebb a technika, ami aztán mesze felfoghatatlan.

Frissült, persze, mert kell, a modellciklus felénél jár, nem mintha szüksége lett volna rá. A frissítés előtti és a frissített autók egymás mellett szinte pontosan ugyanúgy néznek ki, egy fontos különbséggel, ez pedig a fényszórójuk. Nőtt rájuk egy belső nyúlvány, ezzel változott a nappali menetfények mintázata is. A fényszórók már mindenképpen LED technológiájúak, opcióként pedig megérkezett a második generációs LED mátrix fényszóró is.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 55

Itt látszik a változás, balra az új modell, jobbra tőle a facelift előtti Octavia

Ezekben egyenként 36 ledből álló egységek dolgoznak, a diódákat egymás alá két sorba rendezték, így részletesebben tudják kitakarni a szemből jövőket, mint korábban. További változás, ami feltűnik az új lökhárítón is, hogy a ködlámpák eltűntek, pontosabban felköltöztek a lámpatestekbe. Hátul is már csak ledek világítanak a lámpákban, futófényes az irányjelző, és került az Octaviára két új lökhárító is, amik összesen 9 milliméterrel nyújtották meg a teljes hosszt. (4698 mm hosszú, 1929 széles és 1470 magas)

Érkeztek új izgalmas színek, már a metál narancs is elérhető, valamint az RS új zöld árnyalatban érkezik, felnikből pedig 16-19 colos méretig kerülhet az új modellre.

Ez volt az első Octavia

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 56

Az első, 1959-es Škoda Octavia és a szerző

Kommunikációban csak négyig számol a Škoda, pedig az 1996-os modell előtt is volt már Octavia. Az 1959-ben bemutatott modell volt a Laurin&Klement kerékpárgyártóból autógyártóvá átalakult csehszlovák vállalat nyolcadik modellje, ezért kapta az Octavia nevet. Az első körben két oldalajtós szedánként megjelent Octavia a kornak megfelelően kicsi és fürge, de jól összeszerelt autó, külsőre pedig leginkább az amerikai autókra hajaz, de nagyjából harmadakkora modellről beszélünk, mint egy Chevy BelAir. 

Motorja első körben 1089 köbcentis szívó négyhengeres 40 lóerővel, később 50-nel, majd egy hasonló frissítéssel, mint a jelenlegi Octavia, 1221 köbcentis motort kapott 45 lóerővel, amit 55-re erősítettek később. A modell alapjait felhasználták az új-zélandi Trekka terepjáró megépítéséhez is, amit Európában nem forgalmaztak. 1961-ben érkezett a háromajtós kombi kivitel, ami egészen 1971-ig maradt gyártásban, közben viszont 1964-ben már leváltotta a lépcsőshátú változatot a jóval praktikusabb és nagyobb négyajtós 1000MB.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 57

1961-ben jelent meg a kombi Octavia először

Belső

Negyedik generációjára az Octavia kívül és belül is teljesen beérett. Az anyaghasználatra talán egy rossz szót sem említhettünk korábban és most sem. Pedig a szabályozások rengeteget szigorodtak, amivel a Škoda is igyekszik lépést tartani. Ezek többek között megkötik azt, milyen mennyiségben kell újrahasznosított anyagokat használni a beltér felépítésénél, ami bárhonnan nézzük is nagy falat.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 58

A Sportline ülések kárpitozása újrahasznosított anyagból készül

Akkor nevezhető jónak egy ilyen feladat eredménye, ha nem tűnik fel, és az Octavia Sportline változatába bepattanva rendesen meg is döbbent, mennyire zseniálisan stílusos és jól néz ki a sportülések újrahasznosított műszálas huzata. Az a szürke kárpit, amit a fotókon is láttok, főleg tengerben úszó szemétből, PET palackokból és mindenféle újrahasznosított műanyagból készül. És ez csak egy a rengeteg kárpitelem közül.

Az olyan kézzel fogható kiegészítő elemek alapanyagait is leváltották, mint az ajtókba rejtett esernyők vagy a tankfedél belső oldalára erősített jégkaparó. Ez már nem láthatósági sárga, hanem szürke, de annyi baj legyen. Kevés már a valódi bőr az Octaviában, és csak a különböző Selection felszereltségi szinteken érhető el. Bár még valódi marhabőrből készül az új konyak árnyalat – amit a Kodiaqban is láthattok – vagy a fekete, de a cserzéséhez kávébabhéjat használnak, amivel több szintetikus anyagot is le tudtak váltani, így a teljes folyamat sokkal „zöldebb”.

Kijelzők, töltők, modern kütyük

Nem kaptuk vissza a fizikai klímapanelt, ezt ne is keressük már a megújult Octaviában, maradt a kijelzőn, ami viszont nagyobb, mint korábban. Alapesetben is 10 colos – ezt még kipróbálni nem tudtuk, mert később érkezik – a feláras pedig 13 colos. Ez már látványosan sokat eltakar a műszerfalból, talán kicsit túlzás is egy olyan egységes beltérben, mint az Octaviáé. Ez a friss szoftver az egyik legkönnyebben és gördülékenyebben kezelhető, azok között, amiket eddig próbáltam.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 60

13 colos az új multimédia

Pillanatok alatt csatlakozott a telefonomhoz, már tette is ki az Apple CarPlayt, hogy a saját applikációimat használhassam. Ugyanígy tudja az Android Autót is, de a saját funkciói is érdekesek. A klímapanel több olyan programot is tud, amire máshol nincs példa, például ha túl melegnek érezzük a lábfejünket, 2-3 perc alatt lehűti a lábteret, ugyanez igaz a kezeinkre is. Ja, és a kétzónás alapáras klímát se felejtsük el.

Kormánya mögötti 12,3 colos monitora nem változott, talán csak a grafika valamelyest, de továbbra sem túl fantáziadús. A menetadatok mellett navigációs információkat, térképnézetet is tud mutatni, ha utasítás történik, automatikusan kiadja a képet, hiába nézzük mondjuk a fogyasztási adatokat épp.

45 wattos teljesítményre húzták fel az USB-C töltőcsatlakozókat és még az indukciós töltőpad is 15-öt tud, amik már látványosan gyorsan töltik a készülékeket. Ezek mellett 230 voltos hagyományos fali csatlakozót is ad az Octavia, nem a csomagtartóban, hanem az utastérben, ami kimondottan jól jött, mikor hazafelé a dolgoznom kellett és a laptopom akkumulátora lemerült. Ilyen egy rendes üzleti autó.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 61

Okos kiegészítők

Összesen kilencféle összeállításban rendelhető a megújult Škoda Octavia, amik négy felszereltség köré épülnek. Az Essence a belépő szint, a Selection a következő lépcső, amihez különböző belső kárpitok választhatóak, köztük a konyak és fekete bőr, amikhez már AGR tanúsítványos ülések is járnak. Ezek felett a Sportline és az RS modellek állnak sportülésekkel újrahasznosított kárpittal, vagy szövettel és/vagy bőrrel. Az Octavia most a sportos vonalat viszi leginkább, Laurin&Klementről egyelőre nem is beszélnek, a Selection modellek viszik a prémium irányt.

Töltés, parkolás, fűtés egy applikációból

Elkészült a My Škoda applikáció is az új Kodiaq és Octavia mellé, ami minden eddigi hasonló szoftvernél összetettebb. Az autóval párosítható alkalmazásban olyan alap lehetőségek szerepelnek, mint a helymeghatározás, távoli nyitás-zárás, szervizinformációk lekérdezése és előklimatizálás indítása, de emellett sokkal több funkciót is egyesít.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 62

Applikáción keresztül mehet a töltés és a tankolás fizetése is bizonyos automata kutaknál

A konnektorról tölthető iV modellek esetében a teljes töltés menedzsment és maga a töltés is integrált. Az applikáción keresztül kereshetünk töltőoszlopot és fizethetünk is, emellett a Pay to Fuel funkcióval a benzines és dízel autók tankolása is lehet automatizált fizetésű bizonyos kutaknál. Ez a funkció már több országban is működik, akárcsak a parkolás, mert azt is beépítették az appba. Parkolóházakban mutatja az elérhető helyek számát, és kihajtáskor intézi a fizetést.

Ezekre a funkciókra mind létezik telefonos applikáció, de a Škoda saját ügyfelei számára egybe rendezte őket, és ez hasonló Simply Clever gondolkodás, mint az autóikban található különlegesen hasznos extrák. Emellett már a távoli parkolás funkció is prototípus fázisba ért, az Octavia menetpróbáján már próbálhattuk, milyen telefonról irányítani a parkolást az autón kívül állva.

Technika

Négyféle benzines és kétféle dízelmotorral érhető el mostantól a Škoda Octavia. 115 lóerőtől 265 lóerőig terjed a skála és már a belépőmotor sem 1,0 literes, hanem 1,5 literes TSI turbós benzines. A 1.5 TSI és 2.0 TDI motorok 115 lóerős kivitelei hatfokozatú kézi kapcsolású váltóval párosítva készülnek. Az 1,5 TSI emellett 150 lóerős kivitelben is elérhető kézi váltóval vagy hétfokozatú duplakuplungos automata sebességváltóval, utóbbi esetben még 48 voltos hibrid rendszer is társulhat hozzá.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 63

1,5-ös a legkisebb motor, 2,0 literes benzin és dízel is kapható

Kétliteres turbós benzines motorral is készül az Octavia, a gyengébbik, 204 lóerős változat csak később érkezik, az RS modell 265 lóerővel viszont azonnal elérhető. Mellettük a 2,0 literes turbódízel 150 lóerős változata szerepel még a kínálatban hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú DSG váltóval. Összkerékhajtás viszont első körben csak a 204 lóerős benzineshez lesz rendelhető, még a jóval erősebb RS-hez sem, ahogy a dízelek is csak elöl kaparnak. Futóműve elöl gólyalábas MacPherson, hátul pedig összetett multilink rendszerű a csapotthátú és a kombi változatban is.

Az új Škoda Octavia részletes motorkínálata:

Benzinmotorok          
Teljesítmény Nyomaték [Nm] Hajtáselrendezés Váltó Gyorsulás
0–100 km/h [s]*
Végsebesség [km/h]*
1.5 TSI/85 kW (115 LE) 220 FWD 6/kézi 10.4 (10.5) 203
1.5 TSI/85 kW (115 LE) mHEV 220 FWD 7/DSG 10.6 (10.7) 203
1.5 TSI/110 kW (150 LE) 250 FWD 6/kézi 8.5 (8.6) 229 (226)
1.5 TSI/110 kW (150 LE) mHEV 250 FWD 7/DSG 8.5 (8.6) 229 (225)
2.0 TSI/150 kW (204 LE) (2025) 320 AWD 7/DSG N/A N/A
2.0 TSI/195 kW (265 LE) 370 FWD 7/DSG N/A N/A
Dízelmotorok          
Teljesítmény Nyomaték [Nm] Hajtásrendszer Váltó Gyorsulás
0–100 km/h [s]*
Végsebesség [km/h]*
2.0 TDI/85 kW (115 LE) 300 FWD 6/kézi 10.4 (10.5) 214 (208)
2.0 TDI/110 kW (150 LE) 360 FWD 7/DSG 8.5 (8.6) 228 (225)

Vezetés

Komoly flottával készült a Škoda a nemzetközi bemutatóra és a kínálat aljától a tetejéig minden szerepelt, ami egészen szokatlan. Nem csak automata, de kézi váltós variánsokkal is lehetett körözni a cseh-osztrák határtól alig pár kilométerre fekvő gyönyörű kis település, Mikulov körül. Háromféle modell kulcsát sikerült elkapnunk, amik közül hosszabban először a DSG váltós 1,5-ös TSI-vel ismerkedhettünk.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 64

Pontos a hatfokozatú kézi váltó

Ez a motor 150 lóerővel repíti az Octaviát és már-már sportosan lobbanékony. A Sportline felszereltség és a hozzá tartozó sportülések amúgy is hoznak egy ilyen hangulatot, de a motor közvetlensége még rá is játszik. Úszik egyik kanyarból a másikba, miközben emelkedőt és lejtőt egyaránt magunk alá gyűrűnk.

Majdnem 2,7 méter a tengelytáv, mivel alacsony építésű, ezért a rugózás, az oldaltartás, az úttartás is remek. Nem túl feszes, nem túl hajózós, ezt hívják úgy, hogy arany középút. Emellé jön még az Octavia jólesően masszív jelleme és a  kormányzás közvetlensége. Hogy mennyit segít bele a hajtásba a 48 voltos hibrid rendszer, azt akkor érzem csak meg, amikor kézi váltósra cseréljük a tesztautót.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 65

Egy kivételével minden változat fronthajtású

Ugyanaz a motor, de hibrid nélkül, hatfokozatú kézi váltóval. Lobbanékonyságból jóval kevesebbet kapunk ebben a modellben, de az ereje szépen épül fel, a kézi váltó kapcsolási érzete pedig pazar. Összességében a leginkább érdekes változat, és amelyiket a leginkább jól esett vezetni, a 115 lóerős 2,0 literes TDI dízel kézi váltóval.

A masszív nyomaték mellé a pontos váltó remek gépszerű élményt ad összességében. Kiválóan reagál a dízelmotor és tökéletesen passzol az Octavia utazóautós karakteréhez. Minden változat Sportline volt, amit sikerült vezetünk, így az biztos, hogy a sportülések tartása kiváló és a perforált, háromküllős sportkormány fogása is remek. Egyedül az üléspozíción javíttatnék még a mérnökökkel, ha három centivel közelebb jöhetne a kormány, tökéletesen boldog lennék az Octavia vezetési pozíciójával.

Rávilágít a lényegre az új Škoda Octavia 66

A dízelmotor a múlté, de nem tűnik el úgy, mint a gőzmozdony

Egy ponton azonban még a tesztút után is rengeteget gondolkoztam. Hogyan ehet mindegyik motorvariáns ugyanannyit? Több mint egy órát vezettük mindegyik változatot és a Budapest-Bécs-Budapest távot is megtettük a facelift előtti Octaviákkal. A benzines és dízel autók teljesítménytől függetlenül közel ugyanannyit fogyasztottak. 5-5,5 literekkel tettük le a faceliftes és facelift előtti autókat is minden ponton. Ez jó fogyasztás, pláne, ha hozzátesszük, ezek nyúzós tesztkörök voltak.

Költségek

Árlista még nincs a márka hazai oldalán, de a konfigurátor már él, miszerint 11,3 millió forintról startol a frissített Škoda Octavia Essence felszereltséggel.  10 colos multimédia kijelző mellett, Front Assist csomaggal szerelik, amiben ráfutásgátló, vészfék asszisztens, gyalogosfelismerő, szerepel. Emellett sávtartó, tempomat, kétzónás automata klíma, fűthető első ülések, táblafelismerő és hátsó parkolóradar is szerepel.

Félmillió forint a 150 lóerős benzinmotor felára és 1 millió forint a dízelmotor felára. Ezek azonban csak a listaárak, mivel a konfigurátorban azonnal beikszelhető 1,6 millió forint kedvezmény és további 100 000 forint mínusz is, így 10 millió forint alatt hozható el egy belépő szintű Octavia alapvetően jó felszereltséggel.

A Škoda Octavia és vetélytársai – Listaár, forint
Škoda Octavia 1.5 TSI (115 LE) 11 343 000
Peugeot 508 1.2 PureTech (130 LE) 14 990 000
Mazda6 Sedan G145 (145 LE) 13 779 900
BMW 318i (156 LE) 15 750 000

Értékelés

Egyelőre nem esett szó plug-in hibrid variánsról az Octaviával kapcsolatban, viszont a gazdag benzin és dízel kínálat mutatja, inkább ezekre koncentrál a modell. Kiváló fogyasztást produkáltak remek vezethetőség mellett, összességében is nehéz elképzelni, hogy egy nehezebb hibrid hajtással képes lenne-e ilyen értékekre az Octavia. Ez a modell most egy jó hír, teret kapnak az értelmesen fogyasztó és minden eddiginél tisztább üzemű belsőégésű motorok. Az Octavia pedig összességében is csalódásmentes autó.

Szavazás

 

Hogy tetszik az új Škoda Octavia?
átlag
8.46
szavazat
791
Hogy tetszik az új Škoda Octavia?