A márkahűség a fogyasztói társadalom egyik legösszetettebb kérdésköre. Egyre gyorsabb tempóban fejlődnek a termékek és szolgáltatások, és ezzel párhuzamosan mind gyakrabban kényszerülünk döntéshelyzetbe: vajon kitartsunk a régi, bevált megoldásoknál, vagy lépjünk valami új, izgalmas, ismeretlen felé? Ilyen döntésre kéri fel olvasóinkat évről évre a Best Cars szavazás is, amelyet a Vezess és az Autó Magazin idén a világ tizenhárom másik, tekintélyes autópiaci szakfolyóiratával karöltve szervezett meg. A 2020-as felmérésben tíz országban szavaztak 11 kategória nevezőire. A győztesek 387 típus közül kerültek ki.

Díjaztuk a legjobbakat!

A Best Cars olvasói szavazás történetében először ünnepélyes keretek között adtuk át a márkák képviselőinek az első három helyezést elért típusnak járó díjakat. A Vezess egy különdíjat is felajánlott, erről a szakág vezetői szavaztak a helyszínen. Arról kellett dönteniük, hogy huszonöt, az idén érkező vadonatúj modell közül melyik a legígéretesebb szerintük. Végül a voksok közel harmadával a Honda e nyert.

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 1Azt hihetnénk, változásokat csak az új modellek érkezése hozhat, ám ez nem így van: mindössze két méretosztályban került vadonatúj modell (Audi Q3 Sportback, Porsche Taycan) az élre, illetve egy harmadikban a generációváltás ellenére megőrizte vezető helyét a tavalyi első Škoda Octavia. Két további szegmensben egymásnak adogatták az aranyérmet a dobogósok (Ford Mustang / Porsche 911, illetve Mazda MX-5 / Ferrari Portofino), és olyan is előfordult, hogy kifutó modellek léptek fel váratlanul a legjobb három közé. Az érzelmek szeszélyes, kiszámíthatatlan volta is csak azt jelzi, milyen nehéz dolga van az autógyártóknak, amikor egy-egy új típust piacra dobnak.

A generációváltás például a dobogóra emelte a vadonatúj Peugeot 208-ast, ám a 2017 óta gyártott Volkswagen Polo pozícióját még így sem sikerült megingatni. Házon belül komoly esélyt adtunk annak, hogy a Suzuki legújabb terepjárója, a Jimny csavarja el a legtöbb olvasónk fejét, ám a kompakt szabadidőjárművek között induló japán újonc lendületéből csupán a negyedik helyre futotta – igaz, kemény mezőnyben kellett helytállnia, hiszen az első és a második helyen egyaránt új generációs modelleket köszönthettünk. Másik titkos esélyesünk a vadonatúj Land Rover Defender lett volna, ám a jelek szerint az Alfa Romeo Stelvio varázsa egyszerűen megtörhetetlen a nagy terepjárók között. Ugyanígy örök győztesnek tűnik márkatársa, a Giulia: sem az új generációs Toyota Camry, sem a szegmens negyedik helyére fellépett Tesla Model 3 nem tudta kiütni az olasz szedánt a nyeregből.

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 2

A kellemes légkörben zajló eseményen a résztvevők az első helyezésért ízléses, üvegből készült díjat, a második és harmadik helyezésért pedig oklevelet vehettek át.

Ha már nemzetközi a felmérés, érdemes rápillantani néhány univerzális eredményre. Az Abarth 595/695 ikerpár a felmérésben részt vevő nyolc európai ország közül hatban végzett az első (és a fennmaradó kettőben a második) helyen; ezt a bravúrt csak a Porsche 911 tudta utána csinálni. A Porsche Taycan szintén hat aranyéremmel, de csak egy ezüsttel az abszolút ranglista harmadik helyére csúszott. A Peugeot 208-ast és a Volkswagen Multivant ötször szólították a dobogó csúcsára, utóbbi máshol sem ért el ezüstéremnél gyengébb helyezést. A Mazda MX-5 és az Audi Q3 Sportback négy-négy piacon lett első. A VW Polo, valamint az Alfa Romeo Giulia és a Stelvio három-három elsőséget zsebelt be.

Ennyi felvezetés után lássuk az egyes kategóriák győzteseit!

Miniautók

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 3

Abarth 595/695 | Toyota Aygo 14,3%
Suzuki Ignis 8,9%

Kisautók

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 4

VW Polo 8,5%
Peugeot 208 8,0%
Toyota Yaris 7,5%

Alsó-középkategória

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 5

Škoda Octavia 6,9%
Toyota Corolla 6,7%
Mazda 3 6,2%

Középkategória

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 6

Alfa Romeo Giulia 9,3%
Škoda Superb 6,6%
Toyota Camry 5,9%

Nagyautók

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 7

Porsche Taycan 13,7%
Volvo S90/V90 10,1%
Kia Stinger 10,0%

Luxusautók

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 8

Tesla Model S 12,8%
Mercedes-AMG GT 4 ajtós kupé 7,7%
Lexus LS | Maserati Quattroporte 7,6%

Sportautók

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 9

Ford Mustang 9,2%
Porsche 911 8,4%
Nissan GT-R 5,2%

Kabriók

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 10

Mazda MX-5 / RF 8,5%
Ferrari Portofino 7,4%
Ford Mustang Convertible 6,7%

Kis- és alsó-középkategóriás szabadidőjárművek

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 11

Audi Q3 Sportback 5,6%
Toyota RAV4 4,7%
Suzuki Vitara 4,6%

Közép- és nagykategóriás szabadidőjárművek

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 12

Alfa Romeo Stelvio 7,5%
Mercedes G-osztály 5,0%
Toyota Land Cruiser 4,5%

Egyterűek

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 13

VW Multivan 12,3%
Mercedes V-osztály 11,4%
Toyota Prius Plus 6,5%

A Vezess különdíja

Hűségesek vagyunk kedvenceikhez 14

Az Ön Autója díjátadóján megszavaztattuk az importőrök képviselőit, melyik az év legfontosabb újdonsága. A győztes 30,5%-os, elsöprő fölénnyel a Honda e lett.

Forrás: Best Cars