Accessible People Mover (APM), azaz megközelíthető, hozzáférhető, mindenki számára elérhető utasszállító jármű: így nevezte el legújabb alkotását a Toyota. A cég autonóm mobilitási fejlesztéseinek, üzemanyagcellás előrelépéseinek fényében minimum robotsofőrös hidrogénbuszra számítottunk, de nem: az APM-et ember vezeti, villanymotorjait pedig akkumulátorok táplálják.

Az elöl, középen ülő sofőr mögött egy háromszemélyes, leghátul pedig egy kétszemélyes üléspadot találunk – a 3,9 méter hosszú, 2 méter magas, 1,6 méter széles, mindkét oldalán nyitott jármű öt utast képes tehát szállítani. Kerekes székkel is fel lehet szállni: ilyenkor a középső üléspadot összecsukják, a kerekes szék a padlóhoz rögzíthető.

Az APM hatótávolsága 100 kilométer, legnagyobb sebessége 19 km/óra, fordulókörének sugara csupán 4,8 méter.

A járműveket az olimpiai játékokat követően sem kell sutba dobni: a második és harmadik sori üléseket „megfelezve” az autó egyik oldalán hosszában elfér egy hordágy, mellette pedig két orvosnak / mentősnek jut hely, így az APM mentőautóként is használható.