A neve olaszos hangzású, a gyártó japán, a bemutató pedig az Egyesült Államokban történt a Detroiti Autószalonon. Járműnek jármű, azonban a drónokhoz való hasonlóság nem véletlen, ugyanis a gyártó cég, az Aerwins Technologies eleinte drónokat és más repülő járműveket készített.

A meglovagolható óriásdrónjuk akár a 100 km/órát is elérheti a levegőben, és ahogy az a videón is látható, már bőven a piacképes a konstrukció, bárki ráülhet, és azonnal tudja használni. Ezt Thad Szott, a kiállítás alelnöke tette meg, aki azért kicsit izgult a pörgő propellerek között.

„Kicsit aggódtam, de nagyon izgalmas élmény volt. Szó szerint tiszta libabőr voltam, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek“ – mondta Szott.

Jelenlegi formájában a járműnek két nagy központi rotorja van, ezeket egy 228 lóerős, gázüzemű Kawasaki motorkerékpár-motor hajtja. A kényelmes közlekedés érdekében a külső szélein négy kisebb elektromos segédrotor is található.

A légi motor már tavaly ősz óta kapható Japánban, az Egyesült Államokban pedig 777 ezer dolláros (311 millió forint) áron lesz elérhető. A cég ígérete szerint készülnek egy teljesen elektromos, kisebb kivitellel is, amit olcsóbb ársávra, 20 millió forint körülre lőnek majd be.