A tudósok úgy vélik, hogy több mint 100 millió évvel ezelőtt vesztették el a kígyók lábaikat, idejük tehát bőven volt alkalmazkodni a kúszó életmódhoz. A kígyóimádó mérnök, Allen Pan azonban nem törődött bele az evolúcióba, és elhatározta, hogy visszaadja az általa oly szeretett élőlényeknek rég nem létező végtagjaikat.

A vicces projektben nem kell olyan bonyolult rendszerekre gondolni, hogy magukat az állatokat kötötték össze a gépekkel, és gondolataikkal, tudatosan irányították a lábakat. Itt “csak” egy cső volt a középpontban, négy robotlábbal, melyeket egy laptopról irányított egy ember.

Pan alkotását egy kígyószaporítónál próbálták ki, ahol a csőbe bevezettek egy mit sem sejtő állatot, és indulhatott is a programozott séta.

Emberünk, amikor nem épp kígyókat próbál átcsempészni a reptéri ellenőrzésen, olyan gépeket épít, melyekkel annak idején az Állítólag c. tévéműsorban találkozhattunk. Pan is szerepelt egyébként a népszerű műsorban, manapság pedig YouTube-csatornáján szórakoztatja 1,8 millió követőjét.