Az érdekes elnevezésű eszközt szombaton, a Celldömölk melletti Ság-hegy kialudt vulkáni kráteréből engedik a magasba.

Az Űrbatyu a tervek szerint 32 ezer méteres magasságig emelkedik a sztratoszférában, a ballonba töltött 6 köbméter héliumnak köszönhetően. Az eszköz már a startot követő másodpercekben megkezdi a folyamatos fényképezést, videózást.

Közel 1,5 óra emelkedés után a szonda két kamerája a világűr határán járva megörökíti majd bolygónk vékony légkörét és a világűrközeli tartományokat. 

Az akció célja az érdeklődés felkeltése a természettudományok iránt, a csillagászat, az űrkutatás népszerűsítése. Ez a harmadik űrbatyus túra, amelyet útjára indítanak a szervezők. A ballon műszergondolája ejtőernyővel fog visszatérni, miután a ballon kidurrant. Az Űrbatyu gondoláját ezután begyűjtik, majd a fényképeket, felvételeket, mérési adatokat publikálják. Az elkészült felvételek a YouTube-on is elérhetőek lesznek – közölte az egyesület elnöke, Ivanics Ferenc.

2019-ben az Űrbatyu I. csaknem 27 kilométer magasra jutott, majd jött a második kísérlet, ami káprázatos fotókat készített a Balatonról 30 600 méteres magasságból. Az Űrbatyu II fedélzetén 2 db GoPro Hero7, egy Ozmo és egy Insta360 ONE R kamera utazott.  Az Insta360 ONE R kamera, mely két darab halszemoptikából áll, az Űrbatyu II külsejére volt rögzítve egy konzolra. A speciális optikának hála olyan felvételek készültek, amelyek magyar szempontból egyedülállóak.