Ezt a számot az is ismeri, aki nem tud róla. A nagyobb meccseken ettől a dallamtól zúgnak a stadionok, a Seven Nation Army energiája a hangszertől függetlenül, bármivel átjön. Ha pedig több ezer ember bömböli egyszerre, akkor működik csak igazán, de menjünk szépen sorban, kezdjük az eredetivel:

A White Stipes Seven Nation Armyja igazi ikonikus rocklegenda, amelyet a szakma és a rajongók is egyaránt azonnali elismertek. 2003-ban, megjelenésének évében megnyerte a legjobb rockdalért járó Grammy-díjat – mindamellett, hogy világszerte tarolt a toplistákon.

A dal a White Stipes népszerűségének hirtelen növekedéséről szól, az igazi befutásuk pillanatairól, illetve ennek a következményeiről. 

Seven Nation Army hetek alatt sláger lett: az első olyan White Stripes-szám volt, amely bejutott a brit top 10-be, illetve az amerikai top 100-ba. Ahhoz képest, hogy minimalista, mindössze két hangszert felvonultató dalról beszélünk, egy komplex hatású, remekül megszerkesztett rockszám az eredmény, amelyre ráadásul még táncolni is lehet.

A szám stadionhimnusszá emelkedését érdekes sztori övezi. A történet szerint 2003. október 22-én az FC Bruges szurkolói egy milánói kocsmában várták, hogy este legyőzhessék az AC Milant a Bajnokok Ligája csoportmeccsén. A kocsmában egyszer csak megszólalt a Seven Nation Army, a szurkolók pedig spontán énekelni kezdték. Az új rigmust hazavitték magukkal, sőt egy idő után ez lett stadionjuk gólünneplő dala.

2006-ban került újra elő a dal, akkor a  belga csapat 2006 februárjában az AS Romát látta vendégül az UEFA Kupában. Ezen a meccsen vették át az olasz szurkolók, rajtuk keresztül aztán fél Olaszország megismerte a dalt, és a vébére a válogatott szurkolóinak nem hivatalos himnuszává vált. Mire győztesen hazaértek Németországból, egész Olaszország ezt dúdolta.