Az 1824-ben alapított skót cég, a Macallan, kora okán páratlan italokat tud kínálni az italgyűjtők számára. Lehet mindenféle modern eljárással, különös alapanyagokból whiskyt gyártani, de nekik van pár közel százéves hordójuk, amelyekből verhetetlen, egyedi párlatok kerülnek elő. 

Most egy 81 éves tételt tettek fel a kínálatba, ez az eddigi legidősebb eladásra kínált italuk, amit a “The Reach” névre kereszteltek. A párlatok az érlelés folyamán a hordóból nyerik az aromákat, a palackozás után az ízük pedig nem változik. A 81 év pedig extrém hosszú idő, és kétélű fegyver a whiskyérlelés esetén. 

Egy korty is milliókba kerül ebből a whiskyből 1

Jó esetben a tölgyfahordó aromái szivárognak át az italba, és gazdagítják az ízélményt, de ennyi évtized alatt előfordulhat, hogy a whisky gyakorlatilag elpárolog, a fa anyaga szó szerint bomlásnak indul, és kellemetlen lesz a végeredmény. 

A Macallan azonban ügyel a hírnevére, és ez a whisky szakértő kezek között érlelődött 1940 óta. Ízében étcsokoládé, füstös jegyek, némi gyömbér- és tőzegaroma fedezhető fel, legalábbis ezt állította a cég aktuális főzőmestere, Kirsteen Campbell. 

A különleges italhoz egyedi körítés dukál, a kézzel fújt üveget szoborszerű kezek tartják, szám szerint három. Ezek a cég dolgozóit, tulajdonosát, illetve a főzőmestert jelképezik, de egy kezet a vásárló is megérdemelt volna, aki hajlandó egy ilyen üvegért 125 000 dollárt, vagyis 38,7 millió forintot áldozni.

Összesen 288 darab készül a The Reachből, talán akad majd olyan is, amit valóban elfogyasztanak.