Erre az eredményre a budapesti Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói jutottak közös vizsgálataik során, amelyet több mint 11 évig végeztek, több ezer adatot vizsgálva.

Az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltek meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét – idézi a tájékoztató Simon Juditot, a tanulmány első szerzőjét, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatóját.

Tehát nem kell attól félnünk, hogy a kávé “túlpörget”, sőt előnyös a fekete nedű napi szürcsölése. A kutatók azt találták, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat. 

Nem minden kávé, amit annak nevezünk

A kutatás arra is kitért, hogy a különböző adalékokkal felütött instant porokra mindez nem igaz. Csak a valódi, kávébabból különböző módokon lefőzött kávék járnak élettani előnyökkel. “Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében. Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük” – tette hozzá.