Szibéria legkeletibb részén európai szemmel már-már élhetetlen viszonyok uralkodnak, cserébe azonban értékes szenet rejt a föld. Épp emiatt vannak, akik ott élnek, sokan a bányászatban vagy az ehhez köthető egyéb iparágakban dolgoznak.

A szénnél vannak már kevésbé szennyező energiahordozók is, de az ottani hőerőművet továbbra is ezzel fűtik, a -50 Celsius-fokos minimumhőmérséklet beálltakor pedig rátesznek még néhány lapáttal. Meg is van a következménye: a téli, havas tájat fekete lepelként fedi el a szennyezett hó. Értelemszerűen ez hatalmas egészségügyi kockázatot jelent, ám így is gyakran látni például, hogy gyerekek játszanak a szabadban.

Ismét undorító fekete hó esett Szibériában 1

Ismét undorító fekete hó esett Szibériában 2

A helyzet már évek óta ilyen telente ezen a vidéken, ám a képek és videók okozta felháborodás ellenére nem változik semmi. “Ez Omszukcsan település játszótere. Január van, a gyerekeink a fekete hóban játszanak” – írták a fenti képhez.

A fekete hó helyzetét megoldhatná egy szűrőcsere a kéményen. A jelenleg használtat egyébként néhány éve cserélték be, a beszámolók szerint előtte még rosszabb volt a helyzet. A hatóságok egyébként tervezik, hogy a szénnel fűtött hőerőművet egy elektromosra cseréljék, ám forráshiány miatt ezt eddig még nem tudták meglépni.