Kis túlzással megszokott dolognak nevezhető az, hogy a leselejtezett, nem használt gépeket a vízbe dobjuk. Ha ezt kellő körültekintéssel csináljuk, abból akár jó dolgok is kisülhetnek, mint ahogy azt egy jordániai példa is mutatja:

Hasonló ötletet akartak megvalósítani New Yorkban is tíz évvel ezelőtt, ott metrókocsikból csináltak volna mesterséges zátonyt. Papíron ez mindenkinek kedvező lehetett volna: a városnak volt egy csomó felesleges R-32 “Brightliner” szerelvénye, melyet leselejteztek és -cseréltek, a metropolisznak otthont adó államban pedig virágzik a rekreációs célú horgászat, melyből akkoriban évi 15 milliárd dolláros bevétele volt az államnak. A vízbe süllyesztett metrókocsik új élőhelyek lehettek volna a halaknak, a horgászok örülhettek volna ennek, a városnak pedig nem kell bontóba vinni a kocsikat, ahol fizetniük kellett volna a megsemmisítésért.

A tervek szerint az R-32-eseknek 25 évig kellett volna bírni a víz alatti megpróbáltatásokat, de sokszor alig pár hónap után elkezdtek szétesni a kocsik. A probléma ott volt, hogy rozsdamentes acélból készültek a Brightlinerek, ami ugyan közlekedési szempontból jobb volt a szárazon kisebb tömeg miatt, a víz alatt gyorsabban korrodálódott. A tengeri helyzetet még a ponthegesztés is rontotta, ezzel a módszerrel kötötték össze a fémrészeket.

New Yorknak azért voltak sikerei is a metrósüllyesztésben. Néhány évvel korábban 1000 Redbird metrószerelvényt süllyesztettek el, melyek mind a mai napig tartják magukat. Fontos különbség azonban, hogy a szerelvények szénacélból készültek.