Az NFL keddi tájékoztatása szerint 14 országból összesen 50 játékos kap lehetőséget majd a teszten, melynek a Tottenham Hotspur Stadionja ad otthont október 12-én. A liga abban bízik, hogy a felmérőn sikerül olyan sportolókra bukkannia, akik rendelkeznek a megfelelő adottságokkal és képességekkel ahhoz, hogy az NFL-ben játszanak.

“Bízunk benne, hogy az eseményen új tehetségeket fedezünk fel, egyúttal a teszt a nemzetközi megjelenésünket is növeli, a meghívottaknak pedig lehetőségük lesz a legmagasabb szinten megmutatniuk magukat” – nyilatkozta Damani Leech, az NFL nemzetközi ügyvezető igazgatója.

A felmérőre Magyarországról a Fehérvár Ethroners linebackere, Zilai János utazhat Londonba.

 

“Csapatunk amerikai faledzőjének, Timothy McGeenek köszönhetően, egy európai ügynökség közvetítésével vették fel velem a kapcsolatot másfél hónappal ezelőtt. Különböző válogatásvideókat kellett elküldenem a legutóbbi szezonról, ezekkel elégedettek voltak, így kaptam meghívást a felmérőre” – mondta az MTI érdeklődésére a 23 éves, válogatott védő.

Magyarország mellett Nagy-Britanniából, Németországból, Belgiumból, Új-Zélandról, Franciaországból, Nigériából, Ausztriából, Szlovákiából, Olaszországból, Svájcból, Japánból Finnországból és Svédországból érkeznek majd futballisták.

A teszten a kiválasztott játékosok meghívást kapnak az Egyesült Államokba, ahol három hónapig edzhetnek majd. Ezt követően tovább szűkítik a kört, és az újabb kiválasztási kör után maradt futballistákat NFL-csapatokhoz irányítják a 2022-es szezonra.