Kevesebb mint egy hónap, és a világ egy újabb sportesemény miatt lesz megőrülve: a foci-Eb vége után két héttel, július 23-án két hétig Tokióra figyelnek a sportok kedvelői.

Ha az autógyártók versenyére akarnánk kihegyezni az eseményt, a győzelmet előre odaadhatjuk a hazai pályán induló Toyotának, akik minden technológiai tudásukat latba vetették, hogy gördülékenyen lebonyolíthassanak mindent.

Velük szemben a Lotus közvetlenül a versenyzőket fogja támogatni. A brit márka a szigetország hagyományosan erős kerékpárosait segíti minden tudásával, melyet latba vetve készült el a pályaversenyekre szánt új kétkerekű.

Az olimpián versenyeznek a híres sportautógyár termékével 2

A képre kattintva galéria nyílik

A Hope Technology együttműködésével megalkotott kétkerekű ultrakönnyű: a bringa alapja 3D-nyomtatott titánból és alumíniumból készült, de bőven találni rajta karbonszálas elemeket. Tervezésekor az aerodinamikai optimalizálás is fontos szempont volt: az első villa például tereli a levegőt a bringások térde elől, de az egész rendszert úgy tervezték, hogy a légáramlatok lehetőleg a sportolók körül haladjanak, és ne nagyon hátráltassák őket.