Számos Beyoncé-zeneklip, de még az A Keresztapa c. film forgatási helyszínéül is szolgált ez a Beverly Hills-i luxusvilla, melyet mindössze 20 család engedhet meg magának a világon – írja a New York Post. 119 millió dolláros árával az Egyesült Államok legdrágább ingatlanjai között tartják számon, ez forintosítva 36,72 milliárdot jelent, de a rózsaszín terrakotta stukkóház értéke 2007 óta folyamatosan 95-195 millió dollár között mozog.

Ha kacsalábon nem is forog az 1926-os építésű palota, ellentétben azzal, ahogy a mese tartja, 2694 négyzetméterével – ha a vendégházakat és az egyéb épületeket is beleértjük, 3251 négyzetméterével – sem szabad lebecsülni. Közel 250 méternyi út vezet csak a házhoz, abba belépve pedig egy majd’ 25 méteres előszoba fogad minket. 18 háló- és 25 fürdőszoba található benne, stílusaikban az olasz és a spanyol irányzatot képviselik.

Ezen a majdnem 3500 ezer négyzetméteren egy Art Deco szórakozóhely, egy borospince, két luxus házimozi, egy gyógyfürdő, egy edzőterem, egy masszázsszoba, egy biliárdterem és egy kivilágított teniszpálya is elfért. Művelődni szintén van lehetőség, köszönhetően a kétszintes könyvtárnak.

Leesik az állad Amerika egyik legdrágább luxusvillájától 2

Azonban egy ekkora építmény fenntartása rendkívül költséges. Bizonyos kalkulációk szerint csak az éves adó 68 ezer dollárt, vagyis több mint 20 millió forintot tesz ki, emellett egy minimum hét főből álló személyzet is szükséges: szakács, két takarító, komornyik, sofőr és teljes biztonsági szolgálat. Tekintve, hogy a telek 3,5 hektáros – amúgy 1000 fő befogadására alkalmas –, utóbbi keretében is több őrnek kell szolgálatban lennie egyidejűleg.

Paul Thiene tájépítész tervezte a kertet – meglepő, ha azt mondjuk, hogy ekkora összeg fejében több, római stílusú oszlopokkal körülvett medence, vízesés, egy nyolc férőhelyes garázs, egy vendégház és számos személyzeti iroda is a ház része? Ugye, hogy nem. Mindennek ellenére nem számítanak arra, hogy pillanatok alatt túladnak rajta, a potencális vevőkkel – a járvány miatt egyelőre – WhatsAppon és Zoomon veszik fel a kapcsolatot.

Leesik az állad Amerika egyik legdrágább luxusvillájától 3
Leesik az állad Amerika egyik legdrágább luxusvillájától 4

Ilyen a medence nappal, illetve este, kivilágítva.

Milton Getz banki ügyvezető volt a ház első tulajdonosa, de Marlon Brando, Al Pacino és Beyoncé mellett más ismert személyiségek is megfordultak már. John F. Kennedy, az Egyesült Államok korábbi elnöke például itt töltötte a mézesheteit feleségével, Jackie-vel – később Kennedy nyugati parti elnökválasztási központjaként is szolgált az épület. Korábbi iráni sah nővérének és újságmágnásnak szintén volt már a birtokában.

Ha szívesen nézegetnél még szédítő palotákat…