A SpaceX űrrepülője szinte tökéletesen startolt, szépen eljutott 10 kilométeres magasságig, majd a tervek szerint átfordult vízszintesbe és megkezdte az ereszkedést. A  landolás már nem sikerült annyira jól, nem tudott időben függőlegesbe állni, hasra esett…

 

Az 50 méter magas, 9 méter széles “rakétát” az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX texasi indítóállomásáról bocsájtották fel. Noha a földet érés kudarcba fulladt, a cég részéről a feladatot sikeresnek nevezték, bár elismerték, hogy “még dolgozni kell a leszálláson”. Ez bizony egészen egyértelmű!

A kilövés egyik irányítója azt mondta, a keddi csupán próbarepülés volt.

A SpaceX a rakétát a múlt héten akarta felbocsájtani, de akkor az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság nem adta meg ehhez az engedélyt. A hatóság a sikertelen landolást követően azt közölte, ki fogják vizsgálni a kudarc okait.

Nem ez volt az első SapceX Csillaghajó próbarepülés, amely kudarcba fulladt. Az előző szintén a földet éréskor robbant fel, szóval ezt még valóban fejleszteni kell.

Kapcsolódó címkék: elon musk Mars robbanás spacex űr űrutazás