Habár már az ókori Rómában is elvétve használták, igazán elterjedtté csak a 19. század közepétől vált az uránüveg. Nevét nem véletlenül kapta: az üveg olvadékához urán-oxidot vagy urán-dioxidot kell keverni, majd az elegyet fokozatosan lehűteni, egyébként a keletkező feszültségtől összetörik az üveg.

Népszerűségét színének köszönhette, mely természetes fények között zöldessárga, és ez már a 150 évvel ezelőtt élt embereket is lenyűgözte. Pedig ők nem is csodálhatták meg olyan körülmények között, mint mi tehetjük: egy sötét helyiségben, UV-lámpával megvilágítva az uránüveg csodás látványt nyújt.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

David Powers (@drdavidpowers) által megosztott bejegyzés

Az urán persze veszélyes anyag, a radioaktív sugárzás pedig nem játék. Az uránüvegek is sugároznak: egy 2 százaléknyi urán-oxidot tartalmazó üvegtárgy legfeljebb 10-15 centiméteres távolságon belül veszélyes. Érthető, ha valaki így nem vállalja a kockázatot, és soha nem használja őket, de a szakértők szerint éppen annyira veszélyesek az ebből az anyagból készült poharak és tányérok, mint amelyek ólomüvegből vannak.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Harley Ryan (@harleyryan69) által megosztott bejegyzés

Az ökölszabály az, hogy amíg csak alkalmanként eszünk róluk és iszunk belőlük, addig elenyésző kockázatnak tesszük ki magunkat. Persze ilyenkor is érdemes figyelni: tartósan ne tároljunk rajtuk, bennük élelmiszert, főleg akkor, ha azok savasak. Ha csak úgy használunk ilyen eszközöket, mint otthonunk díszei egy üvegvitrinben, akkor sem érdemes őket napi két óránál tovább takarítgatni.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Megan Normansell, CHC AADP CFH (@aayushealthservices) által megosztott bejegyzés

Az uránüveg-iparnak a két világháború tett be teljesen: az első után jelentősen korlátozták az uránhoz való hozzáférést, míg a második után szinte minden ilyen tevékenység folytatása tilossá vált.