Legtöbbször gabonaszeszből készítik, majd különféle fűszerekkel ízesítik a gint, melynek ízében hagyományosan mindig a boróka dominál. Két brit tudós azonban kissé módosított a recepten, amikor maguk mögött hagyták a biológia tudományát, és Dél-Afrikába költöztek.

Paula és Les Ansby szerettek volna új otthonuk támogatásában részt venni, ám odaköltözésükkor még nem tudták, hogy egy nap az elefántok trágyájából fognak alkoholos italt készíteni. Egy rezervátumi túra adta a ginkedvelő Lesnek a forradalmi ötletet, miután megtudta, hogy az ormányosok igen válogatósak ételek terén, mégis mindössze a táplálék felét emésztik meg teljesen, a másik fele a széklettel távozik.

Elefánttrágyából készült Afrika egyik legjobb röviditala 1

Innen jött az ötlet: csak össze kell szedni az elefántok trágyájában található növényeket, melyek remekül ízesítik a gint. Így született meg az Indlovu. Az ital tökéletesen alkalmas az emberi fogyasztásra, mivel a felhasznált növényeket előbb megszárítják, majd egy sterilizálási folyamaton mennek keresztül. Ezután egy öblítés majd egy újabb szárítás következik, végül hozzáadják az elegyet a ginhez, melynek különleges íze lesz az elefántok által fogyasztott gyökerek, füvek, gyümölcsök, fakérgek miatt.

Elefánttrágyából készült Afrika egyik legjobb röviditala 2

Minden gines üvegre rákerül egy GPS-koordináta és egy dátum is, melyek a trágya származását jelölik. Ezek természetesen befolyásolják az ital ízét, hiszen a különböző évszakokban és a különböző területeken más-más növényeket fogyasztanak az állatok. Minden egyes palack árának 15 százalékát egy alapítvány kapja, mely az elefántok megmentésével foglalkozik.

Forrás: Odditycentral
Kapcsolódó címkék: Afrika alkohol elefánt gin ital prémium trágya