2021-ben a töretlen fejlődés már nem elég erős jelszó, a fenntarthatóság, az egészségvédelem, az intelligens és klímabarát technológia jelentik a jövőt, ezért a Bosch legújabb fejlesztései ezekre a területekre koncentrálnak. 

Az idei CES virtuális terében elhangzott sajtótájékoztatóján Michael Bolle, a Bosch igazgatótanácsának tagja vázolta fel a mindent behálózó internet, és a mesterséges intelligencia mentén meghatározott célokat.

Még több szenzor, még több adat 

A Bosch újdonságai között szerepel a világ első, a testen és a fülön viselhető okoseszközök számára fejlesztett, öntanuló, mesterségesintelligencia-alapú érzékelője, amellyel testre szabható az edzéskövetés.  A mesterséges intelligencia ez esetben az érzékelőn fut, így edzés közben nincs szükség internetkapcsolatra, ez pedig növeli az energiahatékonyságot és az adatbiztonságot is.

Fenntartható digitális jövőt épít a Bosch 1

A vállalatcsoport emellett bemutatja egy másik érzékelőjét is, amely többek között a levegő minőségét és a relatív páratartalmat is méri, vagyis megmutatja a levegő aeroszolkoncentrációját. Ez olyan adat, amely a koronavírus elleni küzdelem során különösen fontos manapság. Szintén most debütál a vállalat új hordozható hemoglobinmérő eszköze, amely ujjszkenneléssel állapítja meg a vérszegénységet. Ez a készülék azokban a régiókban lehet különösen hasznos, ahol az orvosi ellátás gondot jelenthet. A mesterséges intelligenciával rendelkező hemoglobin-monitor 30 másodpercen belül ad eredményt, laborvizsgálat és vérvétel nélkül.

Fenntartható digitális jövőt épít a Bosch 2

A koronavírus még mindig főszereplő 

Szintén hatékonyan segíthetik a vírus elleni küzdelmet a Bosch biztonsági kamerái, amelyek a mesterséges intelligenciának köszönhetően számos ügyfélspecifikus alkalmazást kínálnak. Egy új kamerarendszer például integrált intelligens videóelemzéssel, érintés nélkül, anonim módon és legfeljebb fél fok eltéréssel méri a testhőmérsékletet. Ezek a kamerák a Bosch Security and Safety Things start-up vállalkozásának nyílt kameraplatformjához fejlesztett szoftveres megoldás segítségével – az aktuális koronavírus-szabályozásnak megfelelően – ellenőrizni tudják az üzletek eladóterében egyszerre tartózkodó személyek számát.

Fenntartható digitális jövőt épít a Bosch 3

A Bosch Vivalytic készülék koronavírus PCR-tesztje az egyik legjobb példa arra, hogyan segíti az innovatív Bosch-technológia az egészségügyet. A készülék gyors eredményt képes adni: a laboratóriumok, orvosi rendelők, idősotthonok és kórházak egyidejűleg akár öt mintát is kiértékelhetnek.

Kapcsolódó címkék: Bosch CES2021 fejlesztés ipar kutatás