Mindkét nem képviselőinek lehetnek altesti panaszai, ezekről azonban a legtöbben még mindig nem mernek beszélni, sőt, egyesek egyenesen tabuként kezelik az ilyen témát. Pedig a probléma szőnyeg alá söprése biztosan nem fog megoldani semmit, sőt a tünetek akár súlyosbodhatnak is. Itt az ideje, hogy beszéljünk a nőket és a férfiakat is érintő „intim” problémákról!

Inkontinencia

Magyarországon a becslések szerint minden tizedik ember inkontinenciával, azaz kisebb-nagyobb vizeletvisszatartási problémával küszködik. A nőknél háromszor gyakrabban fordul elő a jelenség, mint a férfiaknál, de az az igazság az, hogy mindkét nem képviselőit érinti. A nőknél elsősorban a terhesség, valamint a szülés miatt jelentkező medencefenék-izomzat megnyúlása tehető felelőssé, ami előidézheti a húgyhólyag záróizomzatának működési zavarát. A probléma változó korban súlyosbodhat, de a szégyenérzet miatt nagyon kevesen mernek erről beszélni. Sőt, sokan emiatt lemondanak a társasági élet örömeiről, holott ezek a panaszok már egyszerű eljárásokkal, megfelelő gyógyszerekkel, esetleg műtétekkel megszüntethetők.

Amikről a férfiak nem beszélnek a nőknek, de egymásnak sem 1

A vizeletvisszatartási problémák mindkét nemet érinthetik.

A férfiaknál az inkontinencia hátterében elsősorban a prosztata megnagyobbodása állhat. A húgyhólyag alatt található kerekded, gesztenye nagyságú dülmirigy fontos szerepet játszik az optimális vizeletürítésben, valamint a szexuális funkciók működésében. A prosztata körülöleli a húgyhólyagból kivezető húgycsövet, ezért ha a prosztataállomány akut, vagy krónikus gyulladás következtében megnagyobbodik, akkor a húgycső ezen szakasza összenyomódik, ami vizelési és egyéb panaszokat eredményez.

A jelenség az ötvenévesnél idősebb férfiak mintegy 60 százalékánál fordul elő, de egy-egy heveny prosztatagyulladás a fiatal felnőtteket is érintheti. Éppen ezért nem árt odafigyelni a prosztata egészségére. Hasznos lehet a kisvirágú füzikéből készült gyógytea vagy a tökmag fogyasztása.  Az orvos ugyanakkor gyulladáscsökkentők, illetve egyéb gyógyszerek, például végbélbe helyezhető kúp alkalmazását is javasolhatja, amennyiben az a prosztata egészséges működésének visszaállítását szolgálja.

Prosztatabajok

Persze nem csak a prosztata megnagyobbodása fordulhat elő. Sajnos a prosztataproblémákkal szemben egyetlen egy férfi sem élvez természetes védettséget, mert sem a kor, sem a magasabb életszínvonal nem jelent garanciát a biztonságra. Így a prosztatagyulladás, mely az 50 év alatti férfiak leggyakoribb urológiai megbetegedése, számtalan tünettel jelentkezhet. Ezek közé tartozik, ha szex közben nem tartós az erekció, illetve ha „érzéketlenné” válik a hancúrléc, azaz nem reagál az előjáték alatt az őt érő kedvező ingerekre.

Amikről a férfiak nem beszélnek a nőknek, de egymásnak sem 2

Ha nem áll a zászló, akkor több mint valószínű, hogy a prosztatával van gond.

Szinte biztos jele a prosztatagyulladásnak az, amikor az ejakuláció minősége romlik, azaz egyre kevésbé örömteli, szélsőséges esetben pedig akár fájdalmassá is válhat, ami után az embernek már biztosan nem lesz kedve szexelni. A pisilés közben jelentkező égő érzés is prosztata problémákat jelezhet, ahogyan a gáttájékon jelentkező szúró érzés is. Ennek hátterében az áll, hogy akár a baktériumos fertőzés, akár a felfázás miatt jelentkező prosztatagyulladás hatására a szerv megnagyobbodik, ezáltal nyomni kezdi a környező szerveket, ami esetenként kisugározhat a húgyhólyag, vagy a gátizmok felé.

Ha ülő munkát végzel, mert mondjuk sofőr vagy, vagy esetleg irodában tolod a munkát a gép előtt, akkor az a rossz hírünk van, hogy a veszélyeztetett kategóriába tartozol. Az ülőmunka ugyanis a rendellenes testhelyzet miatt hosszú távon a prosztata kárára mehet. Éppen ezért az ülőmunkát végzőknek javasolt beiktatni heti többszöri edzést, illetve az étrend összeállításakor gondolni kell a prosztatát védő ételekre is. Ami azonban ennél is fontosabb, beszélj a problémáról az asszonnyal, illetve az orvosoddal, mert akkor biztosan lesz megoldása.

Húgyúti fertőzés

A húgyúti fertőzés sajnos a nőknél meglehetősen gyakori, hiszen ülve pisilnek, és a nyilvános, vagy közösségi WC-ben szeretnek csoportosulni a baktériumok, még akkor is, ha a vírushelyzet miatt most kicsit szigorúbban ellenőrzik is a takarítók munkáját.

Manapság az ember immunrendszerét számtalan káros hatás éri: a szmog, a stressz és a zaj, vagy akár mindezek egyszerre. Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy bármennyire vigyáz valaki, a baktériumok bejutnak a szervezetünkbe, és ha az immunrendszer nem képes kellő védelmet kifejteni, akkor bizony problémát okoznak. A nőknél ilyenkor jelentkezik a gyakori vizelési inger, rosszabb esetben pedig a pisilés fájdalmas lehet, sőt akár vér is megjelenhet a vizeletben. Súlyos esetben láz, deréktáji fájdalom is társulhat a tünetek mellé, ezért ilyenkor mindenképp javasolt a szakorvos felkeresése a vesemedence-gyulladás kizárására. A húgyúti fertőzések gyógyítása érdekében fokozott folyadékbevitelre, valamint célzott antibiotikumos kezelésre van szükség.

Amikről a férfiak nem beszélnek a nőknek, de egymásnak sem 3

A vizelési gondokkal mindenképp orvoshoz kell fordulni.

A férfiak állva pisilnek, de náluk is előfordulhat húgyúti fertőzés. Na, nem azért, mert a baktériumok létrán másznak fel, vagy ilyesmi, hanem azért, mert például hosszabb ideig üldögél valaki a hideg padlón, vagy a nem megfelelő higiéniás viszonyok miatt, de akár a közösülés is okozhat húgyúti fertőzéseket. Ilyen esetekben a tünetek észlelésekor a férfiaknak minél hamarabb orvoshoz kell fordulniuk, mert így elkerülhetők lehetnek az olyan súlyos szövődmények, mint a krónikus prosztatagyulladás és a vese-, valamint a vesemedence-gyulladás.

Bármiről is legyen szó, fontos, hogy beszéljük meg a problémákat a párunkkal, mert ez az első lépés lehet a gyógyulás felé. Nem utolsósorban pedig számtalan félreértést és konfliktust megelőzhetünk ezáltal, és még az egészségünk is jól jár vele!

Hirdetés

Prosztatagyulladás: tünetenyhítés ott, ahol a probléma van!

A Proxelan végbélkúp az egyetlen, klinikai vizsgálattal igazolt, helyi hatású készítmény prosztatagyulladásra, amely ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van. Az ápoló hialuronsav és gyógynövények kombinációja teljessé teszik a gyógyszeres kezelést, enyhítve a vizelési zavarokat, gáttájéki fájdalmakat. A szexuális aktivitást nem befolyásolja. Vény nélkül kapható a patikában, ezért könnyű hozzájutni, fellángoló fájdalmak esetén azonnal használható, akár hosszú távon is.

Webcím: www.proxelan.hu

Amikről a férfiak nem beszélnek a nőknek, de egymásnak sem 4Patikában kapható gyógyászati segédeszköz.

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: First Class
Kép(ek) forrása: Pixabay.com