Penicillin

5 fontos találmány, melyet a véletlennek köszönhetünk 1

A legismertebb nagy véletlenek egyike a penicillin felfedezése, mely hatalmas lökést adott az orvostudomány fejlődésének a 20. században. Alexander Fleming skót bakteriológus 1928-ban a londoni St. Mary kórházban nyaralását követően vette észre, hogy az egyik baktériumtenyészetébe kékes-zöldes penész szennyeződés került, és akörül a baktériumok nem növekednek. Ezt további vizsgálatok követték, mely az első antibiotikum megszületéséhez vezetett. A második világháborúban a penicillin alkalmazása jelentősen csökkentette az elfertőződött sebek okozta halálozások és amputáció számát.

Őrült találmányok – keresd a Viasat History-n!

Chips

5 fontos találmány, melyet a véletlennek köszönhetünk 2

A mendemondák szerint 1853-ban, más források szerint 1858-ban állították elő első alkalommal a mai világ egyik legnépszerűbb csemegéjét a New York állambeli Saratoga Springsben. A vasútépítésből meggazdagodott Cornelius Vanderbilt vacsorázni készült egy luxusétteremben, ám nem volt elégedett a hely specialitásának számító sült krumplival: szerinte túlságosan vastagok voltak a burgonyaszeletek.

George Crum séf ekkor vékonyabbra vágott krumpliszeletek kisütésével próbálkozott, ám Vanderbiltnek ez sem ízlett. A séf nem adta fel, és minden korábbinál vékonyabbra szelte a burgonyát, majd kisütötte azt, így létrehozva gyakorlatilag az első chipset. Az előkelő vendégnek tetszett a fogás, és rendelt még egy adagot. A mai chipsek 1954-ben jelentek meg, azóta árulják ízesítve a burgonyaszirmokat.

Mikrohullámú sütő

5 fontos találmány, melyet a véletlennek köszönhetünk 3

Az ételek meg-, illetve újramelegítésének egyik legelterjedtebb eszközét a hadiiparnak köszönhetjük: Percy Spencer mérnök 1946-ban mikrohullámokat tesztelt egy radarkészülék előtt, amikor érezte, hogy a zsebében lévő csokoládészelet melegedik és kezd megolvadni. Azonnal a mikrohullámokra gyanakodott a férfi, és más élelmiszerekkel is elkezdett kísérletezni: a kukorica kipattogott, a tojás pedig felrobbant. Innen azért nem vezetett annyira rövid út az első kereskedelmi forgalomban is kapható mikróig: a licenszet 1955-ben szerezte meg egy vállalat, az Egyesült Államokban pedig csak az 1970-es évek végére terjedt el az eszköz.

Viagra

5 fontos találmány, melyet a véletlennek köszönhetünk 4

A lista legfrissebb találmánya a kék kis pirula, melyet eredetileg vérnyomáscsökkentő és értágító gyógyszerként szeretett volna piacra vinni a Pfizer. Az eredmények nem voltak megfelelők, ám a szernek volt egy érdekes mellékhatása: a férfiak minden korábbinál keményebb, tartósabb és szilárdabb erekcióról számoltak be. A Viagra ezután potencianövelőként került piacra 1998-ban, és minden idők leggyorsabban fogyó gyógyszere lett: az amerikai kereslet akkora volt, hogy nem tudtak elegendő gyógyszert gyártani, így hamar el is szálltak az árak.

Dinamit

5 fontos találmány, melyet a véletlennek köszönhetünk 5

Alfred Nobel nevéről a legtöbb embernek először a róla elnevezett tudományos díj jut eszébe, ám a svéd vegyész nevéhez fűződik a dinamit feltalálása is. Nobel sokat kísérletezett nitroglicerinnel, melyből robbanóanyagot lehet készíteni. Előbb ezt lőporral keverte, ám ez az oldat a legkisebb ütésre is robbant: több súlyos baleset is történt emiatt, egy alkalommal öccse és legjobb barátja is elhunyt.

Mégis egy ilyen baleset kellett a dinamit feltalálásához: a robbanáskor kifolyt, be nem kevert nitroglicerint beitta az ott lévő kovaföld. Ez a keverék már egy jól kezelhető formája volt a veszélyes anyagnak, gond nélkül szállíthatóvá vált, de egy gyutacs segítségével mégis fel lehetett robbantani. Végül a tökéletes dinamit receptjének megalkotása után robbantásokkal feltárta az azerbajdzsáni Baku környékén található olajmezőket, és meggazdagodott ebből.

Szponzorált tartalom

Őrült találmányok

Mi a közös a celluxban és a granulált kávéban, vagy a GPS-ben és a zsebkendőben? Készüljenek a meglepetésre! Az Őrült találmányok sorozat megvizsgálja, hogyan és miért találták fel a leghétköznapibb dolgokat. December 24-én 5:25-től, december 26-án 5:30-tól, december 28-án 5:20-tól és december 29-én 6:20-tól a Viasat History-n.

Aki nem szeret korán kelni, annak javasoljuk a rögzítést a set-top-boxon :)

Játssz a Viasat World-del és nyerj egy Apple iPad 8 tabletet!

Kattints ide!

Kép(ek) forrása: Getty Images, Pixabay
Kapcsolódó címkék: találmány tudomány véletlen