Az év végéhez közeledve ideje számot vetni, visszatekinteni a mögöttünk álló hónapokra. A filmek és a sorozatok idén is velünk voltak, támaszt nyújtottak, megnevettettek, vagy éppen megríkattak. Soha ennyi időt még nem töltöttünk a Netflix előtt korábban, idén a magyarok négy és félszer annyit filmeztek, mint tavaly – derült ki a világ vezető, több mint 190 országban elérhető streaming szórakoztató szolgáltatásának 2020-as statisztikáiból.

Továbbra is a drámákat szeretik Magyarországon a legjobban, emellett szívesen nevetnek a netflixes vígjátékokon, és izgulnak a thrillerek szereplőinek drukkolva. Akciófilmekből sem volt hiány, és az idei évben nagyobb hangsúlyt kaptak a szinkronos gyerekfilmek is. Az izgalomban és érzelmekben bővelkedő alkotások voltak a legnépszerűbbek hazánkban idén, drámákat néztünk legszívesebben és legnagyobb számban. Nem is csoda, hiszen olyan remek sorozatok közül válogathattunk, mint a Vezércsel, a Barbárok, a Lucifer, vagy a Korona.

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 1

A Vezércsel

Gyerekszemmel is egyre több a látnivaló

A Netflix egyre bővülő magyar szinkronos gyerekfilmes kínálatával a fogyasztás is nő. A tavalyi évhez képest hatszor annyi időt töltöttünk mesenézéssel. Ebben jelentős szerepe volt a Jurassic Park: Krétakori tábor, az Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz, a Lunaria – Kaland a Holdon, a Táncra fel! és a DJ Hamupipőke című alkotásoknak is. A felnőtteknek szóló animék népszerűsége is hasonlóan meredeken emelkedik, melyhez hozzájárultak a Ghibli stúdió remekei ugyanúgy, mint a Zeusz vére című sorozat.

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 2

Lunaria – Kaland a Holdon

Sírva vigad a magyar

Örömmel választottunk vígjátékokat, az önfeledt szórakozás iránti vágy kivétel nélkül minden hónapban a dobogóra repítette a kategóriát. Együtt mulattunk az Űrhadosztály baklövéseit figyelve, szorítottunk, hogy Emily megtalálja helyét Párizsban és a szerelmi életében egyaránt. Nevetve idéztük fel középiskolai emlékeinket Otis életét követve a Szexoktatás című sorozatban, vagy az Én még sosem… szereplőinek drukkolva.

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 3

Űrhadosztály

Akció és thriller: az izgalom a tetőfokára hág

Egész évben versenyzett egymással a dobogóért a thriller és az akció, szerencsére nem az öldöklő értelemben. Mindkét kategóriában találkozhatunk lebilincselő címekkel, méltán népszerűek a magyarok között. A napjaink tinédzserproblémáival foglalkozó magyar film, a „Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)” közérthetően mutatta be a mai fiatalok világát, míg a Sötétség kifejezetten azon dolgozott, hogy elveszítsük a fonalat az egyre több síkon zajló történetben.

A legnépszerűbb címek közé tartozott a Nagy pénzrablás és az Esernyő Akadémia, vagy a Veszélyes hazugságok és Spenser az igazság nyomában. De nem csak nálunk: a spanyol készítésű Nagy pénzrablás 92 országban került be a napi legnépszerűbb 10 cím közé, a Barbárok 91, a norvég Ragnarök pedig 89 országban kapott kiemelt figyelmet az évben.

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 4

Az Esernyő Akadémia

Szeretünk szeretni

Mivel a randizás szinte lehetetlenné vált a koronavírus-járvány miatt, a filmekkel romantikáztunk: A csókfülke, a Miután, a Karácsonyi hadgyakorlat, A fiúknak – Utóirat: Még mindig szeretlek, illetve a Karácsonyi cserebere – Az új hasonmás is a kedvenceink közé tartozott azalatt a több mint nyolcszoros idő alatt, amennyivel idén többet töltöttünk romantikus filmek nézésével a Netflixen. 

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 5

A csókfülke 2

Szórakozva tanulni? A Netflixen ez is lehetséges

A régióban Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a Netflix dokumentumfilmjei iránti érdeklődés, ötször annyi időt töltöttünk ezek előtt tanulással: többek között a Társadalmi dilemma, illetve a zseniális David Attenborough sorozataiban gyönyörködve, vagy éppen a bukott állatkertvezető, Joe Exotic elképesztő történetén hüledezve a Tigrisvilágban. Nagyon népszerű itthon a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést engedő Hajsza a túlélésért, ahogy Zac Efron világjáró műsora is.

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 6

David Attenborough – Egy élet a bolygónkon

A fantázia világában bármi megtörténhet, éppen ezért szeretjük annyira a földtől elrugaszkodott filmeket is. Izgalmas világba csöppenhettünk idén a természetfeletti erővel megáldott fiatal tündérlány, Nimue története (Cursed: Átkozott) révén, megismerhettük a mágikus kulcsok történetét a Kulcs a zárját című sorozattal, és téren-időn utaztunk keresztül A Király: Örök uralkodó eseményeit követve. Hogy mi jöhet még ezután? Jelenleg is tart például a Vaják második évadának forgatása, ilyen címek mellett pedig továbbra is garantált a szórakozás.

Ezek hozták lázba idén a magyarokat a Netflixen 7

Cursed – Az átkozott