Gucci Mane neve ismeretlenül csenghet, pedig a sikeres amerikai rapper álomkarrierjét futja eddig. Történetéből kiderül, hogyan kerülhet az ember szájába 80 millió forintnyi érték, csak úgy, a mindennapok részeként.

Ritkán látott apja drog miatt került összetűzésbe a törvénnyel, és az 1980-as születésű rapper követte a példáját, már tíz évesen dílernek állt. Egészen 2001-ig folytatta a drogárus karriert, amikor inkább a zenélés felé fordult.

Egész sikeresen tört felfelé a ranglétrán, a börtönből ki-be járkálva írta az alapokat, és lett egyre népszerűbb, akadnak, akik az elmúlt tíz év legbefolyásosabb underground rapperének tartják. A kokain, a crack, és a börtönévek viszont nem barátai az egészséges fogaknak, így gyakorlatilag 40 éves korára elbúcsúzott az eredeti készlettől, amit arany pótlással helyettesített.

80 millió forint lakik az amerikai rapper szájában 1

Ilyen volt

Idén nyáron viszont a stílusához, életviteléhez passzoló fogsort állítottak össze számára. A ragyogó hófehér porcelánba egy kisebb falu éves költségvetését építették be, természetesen gyémántban.

80 millió forint lakik az amerikai rapper szájában 2

Ilyen lett!

A beavatkozás tokkal-vonóval nagyjából 80 millió forintjába került Gucci Manénak, és ha már így alakult, akkor a teljes szett jegyében vett mellé egy borzalmas méretű gyémántokkal megpakolt gyűrűt és egy vaskos nyakláncot is, utóbbi simán milliós tételnek tűnik (természetesen dollárban).

Kapcsolódó címkék: fogsor gucci mane