A Lens Technology neve nem mond sokat azoknak, akik csak felhasználói szinten használják a bennünket körbevevő okoskütyüket. Ám ha például az Apple Watchról beszélünk, akkor meg kell említeni a kínai céget is, ugyanis ők készítik az almás okosóra kijelzőit.

A többek között a Samsungnak és a Huaweinek is szállító vállalat megalkotta első mobildizájnját, és rögtön le is védette azt, szúrta ki a LetsGoDigital. Szó mi szó, a készüléknek nem sok figyelmet szenteltek: valójában az egy jellegtelen téglatest lett, az érdekesség sokkal inkább a hátlapon található kamerák képében jelentkezik.

Bizarr készülékkel rukkolhat elő egy telefongyártó 1

A Lens Technology nem kevesebb, mint nyolc lencsét álmodott mobilkoncepciója hátsó felére, mellyel kenterbe veri a lencseháború élén álló Samsung Galaxy S20 5G-t és további ötlencsés társait. Csak a számokat nézve tehát mindenki előtt jár a kínai cég, ám elképzelni sem tudjuk, miért éppen a telefon négy sarkán kaptak helyet a lencsék, melyek egy része biztosan takarásban van, ha kézből kamerázik az ember.

A beszállító nem tervezett előlapot a koncepcióhoz, melyhez hasonlóval egy nap akár a boltok polcain is találkozhatunk. A Lens Technology akár el is adhatja a szabadalmat, ha valamelyik gyártó lát az ötletben fantáziát.