18 millió dollárt (5,5 milliárd forintot) fizetett egy ingatlankereskedő Jeffrey Epstein egykori luxusvillájáért. Todd Michael Glaser azonban nem akarja az 1300 négyzetméteres, többek között medencével és háromhelyes garázzsal felszerelt ingatlan árát felverni és eladni: úgy döntött, porig romboltatja a szexuális bűnöző egykori tulajdonát.

A 2019-ben egy börtönben máig vitatott körülmények között meghalt egykori üzletember többek között ezen a helyszínen is követett el szexuális bűnöket kiskorúak sérelmére, így nem is csoda, hogy egyébként nem tolonganak a vevők a kiváló helyen, a floridai Palm Beachen található villáért. Júliusban mégis volt valaki, aki 21,9 millió dollárt (6,8 milliárd forintot) fizetett érte, ám hamar belátta, hogy ez egy drága hiba volt.

Glaser ezután szerezte meg “nyomott áron” az ingatlant. Tervei szerint a rombolás után a területen új ház épülhetne, így törölve el még az emlékét is az itt történt szörnyűségeknek. Ez azonban nem lesz könnyű: nemrég vandálok a Gone but not forgiven, azaz az Elment, de nem felejtjük feliratot festették fel a kerítésre.