A minimalista stílusáról ismert Pierre Marcolini csokoládéi igazi luxusajándéknak számítanak, egy-egy doboz édesség ára a 100 eurót (36 ezer forintot) is meghaladja. A mesternek negyven boltja van Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Kínában.

A díj átadásakor Marcolini azt mondta, hogy úgy tekint az elismerésre, mint a cukrászat és a csokoládé világának megreformálására irányuló “őrült” küldetésének igazolására.

Megválasztották a világ legjobb cukrászát, ő az 1

Az 56 éves cukrász, aki 25 évvel ezelőtt nyitotta meg első boltját Brüsszelben, hozzátette: reméli, hogy a csokoládé segít némi vigaszt nyújtani az embereknek a koronavírus-járvány idején.

Belgium büszke csokoládékészítési hagyományára azóta, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben Jean Neuhaus megálmodta a pralinét. Az ország több mint 200 csokoládégyárral, valamint kétezernél is több csokoládébolttal, múzeummal, csokoládétematikájú túrával és workshoppal büszkélkedhet.