Tadej Pogačar szinte mindent behúzott az idei Tour de France-on: a szlovén bringás nem csak az összetett első helyének örülhetett a párizsi befutóban, de a 21 éves sportoló a hegyi pontversenyt is megnyerte, valamint a legjobb fiatal résztvevője is lett a három hetes megmérettetésnek.

Manapság a profi kerékpározás egy igazi csapatsport, ahol a team tagjainak összeállításán felül hatalmas szerep jut a technikának is. Pogačar csapatának, az UAE-nek egy olasz cég, a Colnago szállította a kerékpárokat idén, a vállalat pedig felbuzdulva a sikeren úgy döntött, hogy a V3RS nevű modell replikáit bárki számára elérhetővé teszik.

Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 1

A kerékpárokból 116 sárga és 116 fehér példány készül: azért éppen ennyi, mert utoljára 116 évvel ezelőtt nyert ennyire fiatal birngás Tourt, mint Pogačar. A fehér kerékpárok ára 20 ezer dollár (6,17 millió forint), ám a gyártó a sárga színért már 30 ezer dollárt (9,26 millió forintot) kér, mivel a sárga szín mindig a győztes színe a francia körversenyen.

A vásárlók egy ajándékcsomagot is kapnak kerékpárjuk mellé, melyben többek között egy emlékmez, egy biciklis sapka és egy levél is szerepel a Tour-győztestől és a gyártótól.

Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 2
Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 3

Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája

Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája

Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 8
Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 9
Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 10
Ennyibe kerül a Tour de France győztes bringája 11
Fotó megosztása: