A ritkaságnak számító két kötet egy dél-walesi ház könyvespolcáról került elő, amikor a tulajdonosok lomtalanításba kezdtek a koronavírus-járvány miatti lezárások alatt.

Az aukciót bonyolító Dominic Winter Auctioneers munkatársa, Chris Albury “kis híján leesett a székről”, amikor rájött, hogy mit tart a kezében. “Nem a világ legjobb minőségű példánya, de teljes” – mondta az aukciósház árverés-vezetője.

A könyvet egy New York-i licitáló vásárolta meg. A két kötet leütési árát előzetesen 15 ezer és 20 ezer font közé becsülték.

A természetfilozófia matematikai alapjai című könyv eredetileg latin nyelven jelent meg 1687-ben. Tartalmazza Newton mozgástörvényeit, amelyek a klasszikus mechanika alapjait adják, valamint gravitációs törvényét.

Albury szerint nehéz megmondani, hogy az 1729-es első angol nyelvű kiadásból hány példány maradt fent, de annyi biztos, hogy a kötetek ritkaságnak számítanak. “Természetesen egy nagy részüket intézmények őrzik, ezért nem gyakran bukkannak fel árveréseken” – jegyezte meg a szakember.

A szakember szerint a szerencsés eladó ugrált és a levegőbe bokszolt örömében, amikor rájött, hogy megütötte a főnyereményt. “Kétkötetes, és ha egy oldal is hiányzik belőle, akkor az egész mehet a kukába. Ezért bejöttek hozzám, és negyven idegtépő percen át nézték, ahogy vizsgálódtam, míg végül becsuktam a második kötetet, és közöltem velük, hogy teljes, és 15 ezer fontot ér” – idézte fel Albury.

Forrás: MTI
Kép(ek) forrása: Dominic Winter Auctioneers
Kapcsolódó címkék: árverés aukció könyv lomtalanítás