Josef Köberl 2 óra 30 perc 57 másodpercet állt egy jégkockákkal teli üvegkabinban szombaton az alsó-ausztriai Melkben. Az extrémsportoló mindössze egy fürdőnadrágot viselve állt be az átlátszó kabinba, amelyet egészen a válláig feltöltöttek több mint 200 kilogrammnyi jéggel.

A hideg okozta fájdalom leküzdése érdekében a férfi pozitív érzelmekre próbált fókuszálni. “Úgy küzdök a fájdalom ellen, hogy pozitív érzéseket vizualizálok és hívok elő, amivel csillapítani tudom a rám törő fájdalmat” – mondta Köberl.

200 kiló jéggel hűtötte le magát ez a férfi 1

Melk főterén egy kisebb tömeg követte figyelemmel, ahogy az extrémsportoló 30 perccel megdöntötte saját, 2019-ben felállított rekordját. Miután segítői révén kijutott a kabinból, a férfi maga húzta fel a zokniját. “Az első dolog, aminek fel kell melegednie ilyenkor, az az ember lába” – magyarázta Köberl, hozzátéve, hogy még egyszer meg akarja dönteni saját rekordját, méghozzá jövőre Los Angelesben. “Szerintem a három óra is lehetséges” – mondta.

Köberl csapata szerint a férfi személyes rekordja a teljes test leghosszabb ideig tartó, jéggel való érintkezésének világrekordja is egyben.

A kísérlet legnagyobb veszélye, hogy hipotermiás állapotba kerülhet a szervezet. A hipotermia kialakulását nagymértékben fokozza, ha a test vízben – vagy éppen jégben – van, ugyanis a víz hővezető képessége huszonötször nagyobb a levegőénél. Az átnedvesedett ruha és erős szél szintén elősegíti a szervezet vészes lehűlését.

Forrás: MTI
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: Ausztria extrém sport jég rekord