A bahreini királyság részvényese és főszponzora lett a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris FC csapatának – adta hírül a klub közleményben. A Perzsa-öbölben található szigetország uralkodói 20 százalékos tulajdonrészt szereztek az egyesületben, melynek célja, hogy a következő három év alatt az élvonalba jusson.

A Paris FC további külföldi befektetőket szeretne megnyerni, azonban a klub vezetése és működésének ellenőrzése a továbbiakban is a francia többségi tulajdonosi kör feladata lesz.

Bahrein már korábban is hajtott végre befektetéseket a sportban, 2007-ben például részvényeket vásárolt a Forma-1-es McLaren-csapatban, idén pedig ki is segítették a koronavírus-járvány miatt anyagilag nehezebb helyzetbe kerülő cégcsoportot.

A francia főváros ismertebb csapatában, az első osztályban bajnok Paris Saint-Germain-ben 2011-ben egy katari befektetőcsoport szerzett tulajdonrészt, a PSG pedig azóta hétszer diadalmaskodott a pontvadászatban, ugyanennyi alkalommal hódította el a Szuperkupát, ötször pedig a Francia Kupában és a Ligakupában is legyőzhetetlennek bizonyult. A Bajnokok Ligája trófeáját ugyanakkor az elmúlt kilenc évben egyszer sem sikerült megnyernie a csapatnak, mely a világ legértékesebb játékosát is foglalkoztatja.

A hirtelen jött pénz több klubot is sikeressé tett az európai porondon: Roman Abramovics 2003 óta a Chelsea-vel 5 angol bajnoki címet nyert, de a Manchester City is 4 Premier League-trófeát gyűjtött, mióta Khaldoon Al Mubarak emírségekbeli üzletember megvette a csapatot.

A modell azonban nem mindenhol sikeres, ezt egészen közelről is láthatjuk. Emellett Kínában is rengeteg pénzt öntenek az Európából kiszorult korábbi sztárok zsebébe, de a nemzetközi porondon még kevés a helyi csapatok által nyújtott teljesítmény.

Forrás: MTI
Kép(ek) forrása: Paris FC