A smaragddal és gyémánttal díszített ékszert a Profiles in History aukciósház bocsátotta árverésre a néhai filmcsillag Hughesnek írott szerelmesleveleivel együtt. A levelezést 44 800 dollárért (13 millió forintért) vásárolták meg az aukción.

 

Az árverési ház tájékoztatása szerint Hughes számos egyéb használati tárgya is jóval a kikiáltási ár fölött kelt el, köztük a rendező híres fedora kalapja, amiért 51 200 dollárt (15 millió forintot) fizettek ki, és egy pilótadzseki, amelyben Spruce Goose elnevezésű repülőcsónakját vezette. A dzseki 89 600 dollárt (26,5 millió forintot) ért egy gyűjtőnek.

Hughes és Hepburn viharos románca másfél évig tartott, de végül nem házasodtak össze. Kapcsolatukat a Martin Scorsese rendezésében Leonardo DiCaprióval forgatott Aviátor című film idézte fel.

 

Az Oscar-díjas színésznő 55, kézzel írott levele és feljegyzése először került árverésre, és előzetesen 15 ezer dollárra (4,5 millió forintra) becsülték értéküket. Az eljegyzési gyűrűért 30 ezer dollárt (9 millió forintot) várt az árverési ház. A vásárlók személyét nem hozták nyilvánosságra.

A levelek és az eljegyzési gyűrű – amely átszámítva 32 millió forintért talált gazdára – a Hughes-gyűjteményből származott, amely Hughes könyvelőjének, Vernon C. Olsonnak a hagyatékában maradt fenn.

Forrás: MTI