Szponzorált tartalom. A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Az aranyér a leggyakoribb végbél környéki betegség és idővel meglehetősen kellemetlen tüneteket produkál. A tévhitekkel ellentétben ez nem az idősebb generáció betegsége, hiszen már fiatal felnőtteknél, 25-30 éves kor között is megjelenhet. Az ülő munkavégzés, a terhesség, valamint a megszokottnál keményebb székletürítés, illetve a székrekedés mind azok közé a rizikófaktorok közé tartozik, amelyek akár már a fiatalabbaknál is előidézhetik az aranyeret.

Mikor válik súlyossá?

Az első stádiumban mérsékelten megnagyobbodott, tünetmentes aranyeres csomó jelenik meg a végbélnyílás közelében. A betegség ilyenkor még nagyon enyhe panaszokat okoz, elsősorban székeléskor jelentkező „idegentest-érzés”, ritkábban kisebb, szúrós fájdalom, vagy pecsételő piros vérzés árulkodik arról, hogy aranyér van kialakulóban.

Ezen már csak a proktológus segíthet 1

A harmadik és negyedik stádiumú aranyeret már nem lehet egyedül megoldani. A problémák ilyenkor már súlyosbodhatnak.

A második stádiumban intenzívebb végbéltáji fájdalom jelentkezik a kialakult csomó miatt, amely előfordulhat a végbélnyíláson belül, illetve azon kívül is. A harmadik stádiumra a spontán már vissza nem húzódó aranyeres csomó jellemző, valamint a székeléskor szinte minden alkalommal észlelhető élénkpiros vérzés, amely fájdalommal jár. Ilyenkor gyakran alakul ki szövődmény nyálkahártya-gyulladás formájában.

A negyedik stádiumban a végbélből kifordult csomók már nem helyezhetők vissza. Ilyenkor már a fájdalom mindennapos, és nem is feltétlenül elviselhető mértékű, hiszen a beteg úgy érezheti, mintha szögesdróton ülne. Emellett ebben a stádiumban már rendszeresen jelentkezik az aranyeres csomók vérzése. Gyakori szövődményként  gyulladás is kialakulhat, de akár a lázzal, erős fájdalommal, elesett állapottal járó aranyeres krízis is megjelenhet, amely már sürgős sebészi ellátást igényel. Ilyenkor a beteg útja egy szakambulanciára vezet, ahol a lehető leggyorsabban gondoskodnak az aranyér megfelelő ellátásáról.

Ezen már csak a proktológus segíthet 2

Van, amikor már csak kisműtéttel lehet megoldani a problémát.

Csak a műtét segíthet

A harmadik és negyedik stádiumnál már egyáltalán nem elegendők az aranyérre javasolt házi praktikák, így például az ülőfürdő, vagy a jegelés. Éppen ezért érdemes minél előbb felkeresni egy aranyér-specialistát, azaz proktológust, mert nem szabad megvárni a komolyabb szövődmények kialakulását. A megfelelő terápiát ő fogja meghatározni, de a folyamatosan vérző, trombotizált aranyeret sokszor már csak műtéti eljárással lehet megszüntetni. Bizonyos esetekben gyógyszerekkel, tehát vérzés-, vagy fájdalomcsillapító kúpok használatával még enyhíteni lehet a tüneteket. Illetve gyakran írnak fel ilyenkor szájon át bevehető gyulladáscsökkentőket, valamint más, például vérkeringést segítő gyógyszereket is.

Változtass az életmódodon

Az aranyér elkerüléséhez, vagy visszafordításához mindenképpen szükség van életmódváltásra. Szakértők szerint napi fél kiló zöldség és gyümölcs, valamint minimum két liter tiszta víz elfogyasztása már képes optimális szinten tartani a székletürítést, azaz elkerülhető az aranyérbetegségek előszobájának számító székrekedés kialakulása. Mindamellett azoknak, akik hajlamosak az aranyérre, érdemes beiktatniuk valamilyen mozgásformát, sportot az életükbe, mert hosszú távon ez is nagyon sokat segíthet. A javasolt sportolási formák között szerepel a gyaloglás, a futás, az úszás, vagy akár a hegymászás is.

Hirdetés

Telitalálat aranyér ellen! Az aranyér korai tüneteire a hialuronsav és több gyógynövény előnyös hatásait egyesítő Proktis-M termékcsalád hatékony segítség. Klinikai vizsgálatok igazolták a hialuronsav kiemelkedő hidratáló képességét, amely felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a végbélben, míg a Proktis-M plus kenőcs a végbélnyílás körül jelentkező panaszok enyhítésére, a tünetektől függően akár kombinálva is használható.

Ezen már csak a proktológus segíthet 3

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök
www.proktis.hu

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Forrás: First Class
Kép(ek) forrása: Pixabay