Michael Jordan nemcsak a kosárlabdában, de a cipők terén is maradandót alkotott az Air Jordan több évtizede íródó történetével. Ezek közül természetesen kiemelkedik a legelső darab, melyet eredetileg 150 ezer dollárra becsültek a szakértők, de a győztes licitáló 560 ezer dollárt (170 millió forintot) fizetett érte egy árverésen.

Ebből kiindulva könnyedén előfordulhat, hogy a kosaraslegenda mérkőzésen is viselt AirShipje még több pénzért találhat gazdára a Christie’s aukciósház árverésén. A Jordanhez köthető ritkaságok aukciójának vélhetően ez a pár cipő lesz a főszereplője, melyet a Nike még 1984-ben, azaz az első Air Jordan előtt készített a sportolónak. Értékét 350-550 ezer dollárra (106-167 millió forintra) becsülik a szakértők.

Ez lehet Michael Jordan legdrágább cipője 2

Ezen kívül még biztosan gazdára talál egy érdekes sneakerpár a július 30. és augusztus 13. között megrendezendő New York-i árverésen. Az egyik egy 7-es Air Jordan, melyet a játékos az 1992-es barcelonai olimpia döntőjében is viselt a horvátok elleni győztes mérkőzésen. A cipők a város egyik szállodájának recepciósától származnak: a fáma szerint az amerikai csapat így fejezte ki háláját a kiszolgálásért. Árát 50-70 ezer dollárra (15,1 – 21,2 millió forintra) becsülik.

Ez lehet Michael Jordan legdrágább cipője 3

Forrás: Christie's