Bár ezek csak az első felvételek, már most érdekes, új jelenségek láthatók rajtuk – mondta el Daniel Müller, az Európai Űrügynökség (ESA) projektfelelőse a képek csütörtöki virtuális bemutatásán. A képeken látható például egy fortyogó, rendkívül forrónak tűnő, “tábortűznek” ható jelenség. A kutatók szerint a Földről ez csak több milliószor vagy milliárdszor kisebbként észlelhető.

Soha ilyen közelről nem készült még felvétel a Napról. A Max Planck Naprendszerkutató Intézet (MPNI) szerint bár voltak már missziók, amelyek közelebb kerültek csillagunkhoz, ekkora közelségben azok vakon közlekedtek.

A szonda fedélzetén tíz műszer van, amelyek közül hat távérzékelő eszköz és teleszkóp, ezek a Napot és környezetét vizsgálják. A szakértők remélik, hogy új ismereteket szereznek arról, hogyan jön létre a napszél és hogyan működik a csillag mágneses mezeje. A cél, hogy a jövőben előrejelzéseket tudjanak készíteni a Nap aktivitásáról – mondta el Sami Solanki, az MPNI igazgatója.

Ezek a “tábortüzek” kis napkitörések, önmagukban nem túl fontosak. A Nap egészét tekintve azonban jelentősen hozzájárulnak a napkorona felmelegítéséhez. A napkorona a csillag légkörének több mint egymillió Celsius-fokos külső rétege. Fizikai mechanizmusai még több évtizedes kutatást követően sem ismertek teljesen. Azonosításuk a napfizika Szent Grálja – mondta el Frédéric Auchcre, a franciaországi Asztrofizikai Intézet munkatársa.     

Ilyen közeli fotók még sosem készültek a Napról 1

David Berghmans, a belgiumi Királyi Obszervatórium munkatársa kiemelte, hogy a jövőbeli képek még élesebbek lesznek, mivel a műszerek még nincsenek teljesen konfigurálva. “Mindannyian nagyon örülünk ezeknek az első képeknek, de ezek még csak a kezdetet jelentik” – mondta Müller.

Hozzátette: a szonda kevesebb mint két év alatt még közelebb repül a Naphoz, és mindössze 42 millió kilométeres távolságból fogja vizsgálni.     

Az ESA és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közös szondája 1,5 milliárd eurós (530 milliárd forintos) missziója során új ismereteket gyűjt a Napról. Műszereivel megvizsgálja az égitest eddig kevésbé ismert régióit, például sarkvidékeit is. A Nap közelében repülve a hatalmas hőtől egy titán hőpajzs védi. A Nap felszínén 5500 Celsius-fok, belsejében pedig 15-16 millió Celsius-fok uralkodik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó címkék: nap űrkutatás