Születésekor kitalálója sem gondolta, hogy a lézerfényt az életünk számos területén felhasználjuk. Bizonyos körülmények között, a megfelelő kezekben akár emberéletet menthet, ám halálos fegyvert is lehet belőle készíteni.

Utóbbin dolgozik többek között az amerikai hadsereg is, látszólag sikerrel. Nemrégiben közzétették az első felvételeket, melyeken saját fejlesztésű lézerfegyverük látható működés közben. Az eszközt a USS Portland hadihajóra szerelték fel, ahol Karrey Sanders, a hajó kapitánya lehetett az a szerencsés, aki először elsüthette az ágyút a lézer születésnapján, május 16-án. Állítása szerint a fegyver újradefiniálhatja a tengeri háború fogalmát.

Ahogy az a fenti videóban is látható, a célpont egy drón volt, melyet a nagy energiájú fénynyaláb gyakorlatilag a levegőben megsütött. A próbalövés eredményei alapján a fegyver képes lehet megsemmisíteni a kisebb méretű, pilótával, illetve anélkül repülő objektumokat.

A lézer egyik előnye, hogy minden létező fegyvernél pontosabb: elsütésekor nem kell figyelembe venni a távolságot vagy éppen a szélirányt, ráadásul a pusztító energia mindennél gyorsabban, fénysebességgel éri el a célpontot. Hátrányt jelent azonban a technológia óriási energiaigénye.

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: US Navy