Az embereknek az ékszerekről a test valamely részén könnyedén hordható csillogós holmi jut az eszébe, ám egy cseh tervezőcég egészen másképp értelmezi a fogalmat. A Lasvit legutóbbi munkáját is ékszernek tekinti: a csendes-óceáni Saipan szigetén, egy kaszinó világításánál segítettek be nem kevesebb, mint 2,5 millió Swarowski kristállyal, némi arannyal és LED-izzókkal.

40 tonnás lehet a világ legnagyobb ékszere 1

A képre kattintva galéria nyílik

A két csillárból álló szerkezet egy tradicionális kínai szimbólumokkal díszített sárkányt formáz, mely 60 méter hosszan tekereg, együttes tömegük pedig negyven tonna. A tervezőcég célja, hogy a Guinness Rekordok Könyvét összeállító bizottság elé tárja, mit is vittek véghez, és szeretnék, ha a világ legnagyobb ékszerének nyilvánítanák csillárjukat.

40 tonnás lehet a világ legnagyobb ékszere 2

“A projekt során elértük a technikai és a fizikai lehetőségek felső határát. Az üveges- és kovácsmesterek több száz éves tapasztalata találkozott a high-tech tervezési folyamatokkal” – mondta Leon Jakimič, a Lasvit alapítója. A sárkány végül három év alatt készült el. A munkát nagyban nehezítette, hogy a Mariana-árok közelében fekvő sziget egy aktív szeizmikus zónában található, így a tervezésnél arra is figyelni kellett, hogy a nagyobb földrengéseknek, valamint tájfunoknak is ellenálljon a monumentális szerkezet.

40 tonnás lehet a világ legnagyobb ékszere 3

A rekordot illetően még nem született döntés, de akár bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe a sárkány-csillár, akár nem, az kétségtelen, hogy a kaszinó egy impozáns, látványos díszt kapott.

40 tonnás lehet a világ legnagyobb ékszere 4

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Lasvit