A játékkonzolok következő generációja, a Playstation 5 új tartalmat ad a “virtuális valóság” kifejezésnek. Ezzel a tévénk képernyőjén elmosódik a határ játék és film között, legalábbis a konzolra írt játékmotor az Unreal Engine 5 fejlesztői ezt ígérik. 

Az általuk bemutatott részlet pedig elég meggyőző bizonyítéka annak, hogy tartani tudják az ígéretüket. Brian Karis, az Epic Games műszaki igazgatója Jerome Platteaux-val mutatja be, mit tud az új technika, és aki már a kétezres évek elején is játszott konzollal, PC-játékkal, annak ez egy messzi, elérhetetlen álom megvalósulása.

Egyszerűen felfoghatatlan a fejlődés mértéke, digitális díszletek helyett gyakorlatilag tényleg valódi fények, anyagok jelennek meg a virtuális térben, úgy viselkednek, ahogy a valóságban, és úgy is néznek ki, ahogy azt a fizikai világban megszoktuk. 

A friss technológia két újdonsága a Lumen, és a Nanite. Előbbi az elképesztő fénykezelésért felel, a fényforrások pozíciójának megváltozásával egy időben dinamikusan kezeli az összes elem megvilágítását és az árnyékok átalakulását, de a fénytörések és fényvisszaverődések is azonnal, automatikusan változnak meg a beeső fények irányának és egyéb tulajdonságainak függvényében. 

A Nanite pedig a filmes hatást hozza, gyakorlatilag egy olyan eljárás, ami az eddig őrült nagy számítási kapacitást igénylő, mozikban látott speciális effekteket tudja valós időben, a játékban produkálni. Az biztos, hogy a technika elérhető lesz a a PlayStation 5 és az Xbox Series X konzolokra fejlesztő játékgyártók számára, de amíg ilyen látvánnyal elkészülnek az első nagy nevek, addig eltelik még pár év.

Kapcsolódó címkék: epic games playstation 5 unreal 5