Több mint húsz év után búcsút kell intenie a játékosoknak a DualShock névtől. Így hívták az első négy PlayStationhöz tartozó kontrollercsaládot, ám a Sony ötödik otthoni játékkonzolját már a DualSense nevű eszközzel kezelhetjük.

Átalakult és új nevet kapott a PlayStation kontrollere 1

A japán gyártó korábbi szerkezetei alapvetően fekete színben tündököltek, ám az új konzol fő színe a fehér, a sötét részek a markolat belső részére kerültek. A DualShock 4 hátulján lévő fénycsík az érintőpanel két oldalára került, a változtatással a touchpad vizuálisan is nagyobbnak tűnik, mint az elődjénél.

Átalakult és új nevet kapott a PlayStation kontrollere 2
Átalakult és új nevet kapott a PlayStation kontrollere 3

A kontroller beépített mikrofont is kapott, ám eltűnt róla a Share (megosztás) gomb. Helyét a Create (alkotás) nevű vette át, melynek funkcióit a Sony a közeljövőben fogja részletesen tisztázni. Megváltozott a töltési mód is, ezentúl USB-C csatlakozót dughatunk az eszköz hátuljába. A kontroller két legnagyobb gombja, a hátul található L2 és R2 ravaszok működésén is változtattak, minden korábbinál adaptívabbak lettek.

Magáról a konzol kinézetéről egyébként még mindig nem jelentek meg hivatalos információk. A PlayStation 5 árusítása a tervek szerint fél év múlva, az ünnepi időszakot megelőzően veszi kezdetét.

Forrás: PlayStation