A közel 250 ezer fős Her Majestry’s Army Forces, vagyis Őfelsége Hadereje a hadászati, szárazföldi erőkből, valamint a légierőből, a haditengerészetből és a tengerészgyalogságból áll. Éppen ezért a Casio G-Shock Mudmasternek nagyon sokrétű igényeknek kell megfelelnie. Az óra 53 milliméteres tokkal készül, amelynek köszönhetően extrém ellenálló képességgel van felvértezve a külső behatások ellen. Mindamellett pedig könnyű viseletet biztosít, ugyanis összesen 97 grammot nyom.

Új kütyüt kapott a brit királyi hadsereg 1

“Az óra megjelenését alapvetően meghatározza a tokon és a műanyag szíjon alkalmazott, a brit hadsereg által is használt katonai álca. A nagy felületű, rozsdamentes acél gomboknak köszönhetően pedig akár kesztyűben is könnyen és egyszerűen kezelhetők a karóra funkciói” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

Új kütyüt kapott a brit királyi hadsereg 2

A szénszál-erősítésű rétegek, valamint a műgyanta kombinációja minden eddiginél nagyobb védelmet biztosít a tok számára, amely még ellenállóbbá vált a külső behatásokkal, így például a rázkódással, az ütődéssel szemben. Emellett – nevéből adódóan – a sár-, por- és egyéb szennyeződések sem tehetnek kárt benne. Hozzátette: a tok és számlap kifejezetten a HM Armed Forces kérésére lett fekete, ez a megoldás ugyanis segíti a katonák terepen történő rejtőzködését.

Új kütyüt kapott a brit királyi hadsereg 3

A British Army X G-Shock Mudmaster számos hasznos funkcióval rendelkezik, amelyek nagymértékben segítik a katonák tájékozódását és munkáját. A GG-B100BA-1AER modell légnyomás-mérést használó magasságmérőt alkalmaz, amely egészen 10 ezer méterig képes kijelezni a tengerszint feletti magasságot. Viselője szükség esetén akár 40 magassági értéket is eltárolhat, amelyekhez a Mudmaster automatikusan dátumot és pontos időt is társít. A tartózkodási hely megadásával pedig az óra meg tudja jeleníteni a napkelte és napnyugta pontos idejét. Ez megkönnyíti a katonák számára a végrehajtandó műveletek tervezését.

Új kütyüt kapott a brit királyi hadsereg 4

A fegyveres erők munkáját továbbá olyan hasznos funkciók segítik, mint a beépített a digitális iránytű, a hőmérő, a világidő kijelzés, a stopper, az időzítő, valamint a lépésszámláló. „A GG-B100BA-1AER alapvetően a brit fegyveres erők igényei alapján készült, de a Casio a civilek számára is elérhetővé tesz egy limitált szériát” – jegyezte meg a szakember.

Forrás: Casio
Kapcsolódó címkék: Casio hadsereg karóra katonaság óra