A koronavírus terjedése miatt nem csak rengeteg ember, de az emberektől függő négylábú kedvencek is nehéz helyzetbe kerültek. Pontosabban fogalmazva az eddig is nehéz helyzetben lévő, menhelyen élő háziállatok, akiknek ellátását, szállásolását a szokásosnál is nehezebben tudják megoldani az adományokból élő szervezetek. 

Ezért az amerikai Busch Beer úgy döntött, némi ingyensörrel próbál segíteni a helyzeten. Ahelyett hogy tápot adományoznának a menhelyeknek, inkább a sörre és magányt enyhítő társra vágyókat motiválják. Akik a Midwest Animal Rescue-tól hoznak most ki kutyát, a visszaigazoló e-mail elküldésével jelentkezhetnek a sörért.

Az első ötszáz jelentkező száz dollárral feltöltött ajándékkártyát kap, amiből beszerezhető a három hónapnyi ingyensör. Igaz, a beosztás már az egyénen múlik, a magányos karanténban lehet, hogy hamarabb is elfogy a száz dollárnyi sörmennyiség, mint 12 hét. 

“A szociális távolságtartás jobban bírható egy szőrös baráttal az oldalunkon, és egy hideg sörrel a kezünkben.” – nyilatkozta a Busch szóvivője a People magazinnak.