A jelenlegi MiG–29 és Szu–27 repülőgépek leváltására fejlesztett Szu-57-es lassan a célegyenesbe ér, már olyan videót osztottak meg az oroszok, ahol rakétakilövés is látható.

Az ötödik generációs vadászgépek csatasorba állítása kemény falat a katonai nagyhatalmak számára. Az Egyesült Államok már a világ pénzét elköltötte az F-35-ösre, de a hibalista még most is hosszú, Oroszország pedig csendben, titokban csiszolgatja az Szu-57-est, ami csak nem akar sorozatgyártásba kerülni 2010-es első repülése óta. 

Rendszeresítését eredetileg 2015-től tervezte az Orosz Légierő, de ez még 2018-ban sem történt meg. Akkor Jurij Boriszov orosz védelmiminiszter-helyettes azzal indokolta a döntést, hogy “A Szu-57-est a világ egyik legjobb repülőjének tartják. Ebből fakadóan nincs különösebb értelme felgyorsítani azt, hogy sorozatgyártásba kerülhessen az ötödik generációs vadászgép”. -444.hu

A valós indok inkább a konstrukció hibáiban keresendő, amiknek javítása a hadsereget sújtó forrásmegvonás miatt nehézkesen ment, másrészt pedig a repülési tesztek során a sárkányszerkezet teherviselő elemein észlelt repedések, melyek miatt a Szuhoj kénytelen volt áttervezni az érintett struktúrát. A tétován haladó programnak Vlagyimir Putyin adott új lökést, amikor elrendelte 74 példány elkészítését, amit 2028-ig kell teljesítenie a gyártónak.

Ez lendületet adott, és a belföldi stabil megrendelés biztos tudatában már készülnek a külföldi megrendelőknek szánt reklámok, amelyeken működés közben láthatóak a gépek. Ezeknek újdonsága, hogy rakétakilövést örökítenek meg, ami az ötödik generációs gépeknél kulcsfontosságú. Mivel az ötödik generációs gépek elvileg lopakodók is, így a hasukról lógó fegyverzet nagyban rontja ezt a képességüket. Így a rakétákat belső fegyverterekben hordozzák, rejtőzködve a radarok elől. 

A kellő pillanatban viszont nyílik az ajtó, és indul a rakéta, amit úgy tűnik most, a fejlesztés tizedik évében sikerült elérniük az oroszoknak.

Forrás: Vezess
Kapcsolódó címkék: orosz szu-57 vadászrepülő