Edwin Catmull a legendás filmesnek, George Lucasnak dolgozva került a Pixar számítástechnikai részegének élére. Patrick Hanrahan egyike volt a Catmull keze alá dolgozó szakembereknek. Együtt dolgoztak ki olyan technikákat, amelyek például a Toy Story mozgásait sokkal életszerűbbé tették.

Hanrahan később elhagyta a Pixart, még a film mozikba kerülése előtt. Catmull a Pixar elnöke volt, több mint három évtizeden át dolgozott a cégnek.

“Mitől tűnik a bőr bőrnek? Mitől tűnik a fa fának? Meg kell érteni az anyagok szerkezetét és azt, ahogyan a fény kölcsönhatásba lép velük” – mondta Hanrahan. “Csak ezután lehet megérteni az ívelt felszínek – mint amilyen a kezünk, az orrunk – fizikáját, a fénnyel való kölcsönhatását és azt, hogyan áll össze mindez filmmé” – tette hozzá.

Hanrahan RenderMan nevű szoftvere segítségével készült a Toy Story 1995-ben, majd egy sor Pixar-film, például a Fel!, a Szörny Rt., a Némó nyomában és a Wall-E. Szintén ez adta az alapját az olyan élőszereplős filmek speciális effektjeinek, mint a Titanic és A gyűrűk ura.

A díjat odaítélő ACM (The Association for Computing Machinery), a világ egyik legrangosabb és egyben legnagyobb informatikai társasága szerint a vizuális effektekért Oscar-díjat kapó utolsó 47 film szinte mindegyikében alkalmazták a RenderMan szoftvert. A technológia a mesterséges intelligencia területének fejlesztéseihez is hozzájárult.

A Turing-díj Alan Turingról, a Turing-gép megalkotójáról kapta a nevét. Az a személy kaphatja meg, aki kiemelkedően hozzájárul a számítástechnika tudományának fejlődéséhez. A díjjal 250 000 amerikai dollár összegű pénzjutalom jár, amelynek anyagi fedezetét az Intel és a Google cég biztosítja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó címkék: 3d technológia Toy Story