A Kaliforniában élő, 72 éves testépítő, színész, politikus nem először nyilatkozik koronavírus-ügyben. Amikor még nem voltak masszív, kormányzati szintű intézkedések, ő már akkor felelősen döntött. A járvány miatti elővigyázatosságból nézők nélkül rendezték meg Columbusban az Arnold Sport Fesztivált, az Arnold Schwarzeneggerről elnevezett multisport-eseményt.

“Egy dolgot biztosan tudunk a koronavírusról, azt, hogy veszélyes. Márpedig sohasem választjuk a pénzt az emberek egészségével szemben” – mondta a döntésről akkor Schwarzenegger. Azóta felhívta a figyelmet a kézmosás fontosságára, most pedig arra int mindenkit, hogy maradjon otthon, ahogy azt ő is teszi. 

A társaságtól persze nem mond le, Whiskyvel, a pónival és Luluval, a szamárral ül egy asztalnál, és élvezi az otthonlét örömeit. “A legfontosabb most otthon maradni, mert kijárási tilalom van, ha elmúltál 65 éves, nem hagyhatod el a házad Kaliforniában. Nem járunk szórakozni, nem megyünk étterembe, már nem csinálunk ilyesmit errefelé. Jól érezzük magunkat, együtt falatozunk, sokkal jobb szórakozás mint kimenni.”

“Felejtsd el az éttermeket, az összejöveteleket. Hallgass a szakértőkre, és ne törődj az idiótákkal! Együtt átvészeljük” – üzeni a Terminátor, és ha másra nem, hát rá érdemes hallgatni.