Közel tíz év telt el azóta, hogy a tengerentúlon emberrel a fedélzetén startolt el egy űrhajó. A Space Shuttle-program 2011-es befejezése óta az utóbbi években a világ összes asztronautája Bajkonurból indult el az űr felé, ám ha minden megfelelően alakul, májusban megszakadhat ez a sorozat Elon Musknak és a SpaceX-nek köszönhetően.

A tervek szerint ugyanis május 7-én lőhetik ki a Crew Dragont, mely egyidejűleg akár hét utast is szállíthat. A tolóerőről a Falcon 9-es rakéta gondoskodik, mellyel korábban még nem lőttek ki embereket.

A programot a koronavírus veszélye ugyan fenyegeti, de ezt leszámítva nincs oka aggódnia Doug Harley-nak és Bob Behnkennek. A Nemzetközi Űrállomásra tartó két űrhajós utazása előtt egy tesztbábu segítségével lepróbálták már az utat oda-vissza, sikeresen.

Az útig még számos tesztet végre kell hajtania Elon Musk csapatának, és a NASA engedélyére is szükségük van, de a dolgok jelenlegi állása alapján érdemes lesz odafigyelni május 7-én a floridai Cape Canaveralre.

Forrás: CNET
Kapcsolódó címkék: elon musk spacex űrkutatás