Ettore Bugatti, a saját nevét viselő autógyár alapítója egy művészcsaládban született, a famíliának sosem kellett nélkülöznie. A művészettől a gépek felé eltávolodó férfi az olasz és a francia konyhaművészetért is odavolt.

Az élete java részét a franciaországi Molsheimben töltő Ettore annyira szerette a hasát, hogy volt, akinek azért nem adta el egyik autóját, mert saját meglátása szerint modortalan volt az asztalnál. A háztájiban mindig kellett lennie friss tojásnak, étkészletén pedig monogramja díszelgett.

Jóllakott az alapító, amikor elkészült ez a Bugatti 1

Egy napon kulináris tragédia történt: tönkrement a tésztakészítő gép. Ettore nem akarta kivárni, amíg megérkezik az új eszköz, ezért saját gépet tervezett, hogy mihamarabb friss pasta kerüljön az asztalára. A hagyományos tekerőkar helyett egy kormánykereket tett rá a projekttel foglalkozó autógyári alkalmazott, aki a motorokért volt felelős. A séfnek ezzel egyébként megkönnyítette a dolgát, hiszen kétszer akkora erővel készülhetett a tészta.

Jóllakott az alapító, amikor elkészült ez a Bugatti 2

A gépből csak egyetlen darab készült. Az eszköz végére háromféle cserélhető szűkítőt lehet feltenni, így különböző formájú és méretű tésztákat lehet előállítani vele. A Bugatti-tésztagép kiállta az idők próbáját, és az elvileg ma is működőképes konyhai berendezés március 5-én kalapács alá kerül a Bonhams aukciósház Amelia Island-i árverésén. Az előzetes becslések szerint a győztes licit valahol 5 és 10 ezer dollár között lesz.

Jóllakott az alapító, amikor elkészült ez a Bugatti 3

Forrás: Bonhams
Kapcsolódó címkék: Bugatti tészta