A Ferrari egyik legkultikusabb autója a 250 GT, mely az utakat és a versenypályákat is uralta a maga idejében. Az SWB verzió az olaszok vérbeli versenygépévé vált: a rövidebb tengelytávú autó 1960-ban és ’61-ben szinte verhetetlen volt, többek között a Tour de France-t és a Le Mans-i 24 órást is megnyerték.

3,5 millióba kerül a legendás Ferrari miniatűr változata 1

A képre kattintva galéria nyílik

Mindössze három olyan jármű készült, melynek a jobb oldalára szerelték a kormánykereket. Ezen példányok közül is kiemelkedik a 7-es rajtszámot viselő, mely Rob Walker színeibe öltözött. A Forma-1-ben is megforduló csapatvezető a királykategória egyik legjobbját, a világbajnokságon négyszer is ezüstérmet szerző Stirling Mosst ültette a volán mögé Goodwoodban, a Tourist Trophyn.

3,5 millióba kerül a legendás Ferrari miniatűr változata 2

A világ legjobb GT-autójának kikiáltott Ferrari természetesen ezen a versenyen is elsőként ért el a kockás zászlóig. Ennek a diadalnak az emlékére készítette el az Amalgam a 250 GT kicsinyített mását. Az 1:8 méretarányú autó megalkotásához a készítők egyenesen Maranellóból, a Ferrari szakembereitől kaptak segítséget, hogy a két kézben is elférő autó a lehető legvalósághűbb legyen.

3,5 millióba kerül a legendás Ferrari miniatűr változata 3

A termék már előrendelhető a készítő weboldalán, a körülbelül 54 centi hosszú modellért közel 3,6 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt kérnek. Egy Ferrariért ez nem rossz ár, ám ezt sajnos nem vezethetjük.

Forrás: Amalgam